2011. szeptember 30., 11:322011. szeptember 30., 11:32
Ki gondolta akkor, hogy alig fél év múlva, 2008 őszén már megérkeznek a közelgő gazdasági válság, amúgy senki által el nem hitt, első hírei? S arra ki gondolt, hogy 2009 tavaszán már tömeges leépítések lesznek a közalkalmazottak körében, hogy a magánszféra is takaréklángra rendezkedik be, vagy hogy gazdasági tényezőkre hivatkozva a Nokia egyszerűen bezárja zsuki kapuit? Pedig éppen a telefonkészülékeket és -tartozékokat gyártó finn nagycég Németországból keletebbre, Komáromba és Nemeszsukra való áttelepedése jelez(het)te: a beruházó addig marad helyben, amíg neki megéri, magyarabbul: amíg a nagyobb s még nagyobb haszon reményében nem talál olcsóbb munkaerőt.
Hasonlóképpen a készruhaipar évekkel korábbi, egyre keletebbre való telepedése jelezte ugyanezt. De nem a Nokia és nem a készruhaipar találta fel a spanyolviaszt, világméretű jelenség ugyanis, hogy a beruházók mindig és mindenütt a lehető legolcsóbb munkaerőt keresik. Aztán továbbállnak. Zsukon is ez történik, mert ha futó pillantást vetünk a Nokia Kolozs megyei beruházásának néhány számadatára, aligha kétséges, hogy a finn nagycég fölösen, ha nem többszörösen visszakapta már a gyárba befektetett hatvanmillió euróját.
A gazdasági tényezőkön túl azonban a nemeszsuki pezsgő megecetesedésének egy második oka vagy vetülete is van. Ez az a jogi keret, amely a Nokia Kolozs megyei több mint három és fél ezer alkalmazottját s általában a munkavállalókat gyakorlatilag kiteszi a munkáltatók kénye-kedvének, semmilyen kötelezettséget nem róva utóbbiakra. Németország bezzeg el tudta érni azt, hogy a Nokia csak bánatpénz, azaz valamelyes kártérítés fejében engedhette szélnek ottani alkalmazottait.
Csak az a baj, hogy a Nokia most szélnek eresztett alkalmazottainak, miként általában a pályájuk és önálló életük előtt álló fiataloknak, lassan már nincs hova menniük. Németországot is beleértve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok