Balogh Levente
2018. május 18., 08:222018. május 18., 08:22
Még jóformán meg sem emésztettük, hogy az RMDSZ törvénytervezetet készül benyújtani annak érdekében, hogy a magyar közösséget, illetve a magyar autonómiatörekvéseket ne lehessen nemzetbiztonsági kockázatnak tekinteni Romániában, máris itt az újabb, hasonló problémát felvető ügy.
A képviselőház ugyanis döntéshozó kamaraként elfogadta a terrorizmus elleni küzdelemről szóló törvény módosítását, amit az RMDSZ hevesen ellenzett. A szövetség ugyanis – jogosan – úgy értékeli, hogy a terrorizmus meghatározása annyira képlékeny és homályos benne, hogy tulajdonképpen bármikor bárkire ráhúzható – különös tekintettel a magyar önrendelkezési törekvésekre.
Kétségtelenül meglehetősen furcsa, ha valaki arról akar törvényt elfogadtatni, hogy mi nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, elvégre általában ez pontosan fordítva szokott történni. Ugyanakkor az a tény, hogy még három évvel ezelőtt is megpróbálták becsempészni a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégiába, hogy az autonómiatörekvések biztonsági kockázatot jelentenek. És igaz ugyan, hogy akkor sikerült megakadályozni, hogy be is kerüljön, de azért jobb elejét venni az olyan kellemetlenségeknek, hogy egy autonómiát követelő szervezetet vagy pártot egyszer csak nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítsanak.
Ezért is aggasztó, hogy most a terrorizmus elleni harcról szóló törvény módosításában igencsak pongyola módon fogalmazták meg, mi is tekintendő terrorcselekménynek. Persze megtörténhet, hogy nem közvetlenül a magyarok ellen irányul az ügy, hanem a szöveg kidolgozói amolyan balkáni alapossággal egyszerűen úgy gondolták, elegendő viszonylag nagy vonalakban meghatározni, mi is tekintendő terrorcselekménynek.
Csakhogy Romániában már megszokhattuk: ha egy törvény nem fogalmaz egyértelműen, hanem többféleképpen is lehet értelmezni, akkor az, akinek ez valamiért érdeke, nem fog habozni, hogy előbb-utóbb olyan értelmezést találjon, amely saját politikai céljait szolgálja. Ha pedig valamikor valamelyik párt, rosszabb esetben állami hatóság úgy dönt, hogy – például elterelendő a figyelmet az egyre aggasztóbb gazdasági helyzetről, az inflációról, az alacsony bérekről az elvándorlásról, vagy egyszerűen csak azért, mert nincs egyéb, érdemi kampányötlete – egyszer csak ezen törvény gumiparagrafusát megpróbálja ráhúzni bármilyen magyar követelésre, akcióra vagy megmozdulásra, máris kész a kézdivásárhelyi petárdás „terroristák” ügyéhez hasonló újabb műbalhé.
Amely végződhet ugyanolyan kínosan az illetékes ügyészség és szolgálatok számára, mint a kézdivásárhelyi ügy, amelyben a bíróság ízekre szedte a légből kapott terrorvádat, azonban mégis kiválóan alkalmas arra, hogy fokozza a magyarellenes hangulatkeltést, és tovább élezze a magyar–román viszályt. Amúgy is elég a konfliktus, nem kellene még ilyen eszközökkel is elősegíteni, hogy a magyarokat bármikor bárki potenciális terroristának tekintse.
Persze, ha mégiscsak eleve ez volt a cél, akkor egészen más a helyzet.
Nem szavazta meg az RMDSZ szerdán a képviselőházban a terrorizmusról szóló törvény módosítását, mivel álláspontja szerint a szöveg nem fogalmaz pontosan, ezért felhasználható a magyar közösség ellen.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
1 hozzászólás