A kulturális vasfüggöny árnyékában

Elszörnyedve, részvéttel, szánalommal figyeli a világ a háború következményeit, Európa számos országában, nálunk is sok vonalon megpróbálnak segíteni a kétségbeesett helyzetbe került, menekülni kényszerülő civileken. Egyébként minden valószínűség szerint messzire gyűrűző, beláthatatlan következményei lesznek annak, hogy a 44 milliós országnak eddig csaknem negyede menekülni kényszerült az egyre inkább ellehetetlenített atmoszférájú országból, és még koránt sincs vége a borzalmaknak.

Immár negyedik hete dúl a háború Ukrajnában, válaszként pedig számtalan területen indított bojkottot, blokádot Oroszország ellen a világ: elsősorban pénzügyi-kereskedelmi vonalon, gazdasági megszorítások formájában, és bizony a kulturális élet területét sem kímélik. És sajnos ugyanez történik a sport világában is, ahol a nemzetközi sportági szövetségek többsége száműzte az orosz csapatokat, válogatottakat, sportolókat, kizárólag politikai alapon, holott nem tehetnek a Kreml urának döntéseiért. Ukrajna azt mondja, Oroszország már majdnem minden háborús bűnt elkövetett, és arra is szükség van, hogy leengedjék a kulturális vasfüggönyt a „nagy medve” körül.

Hetek óta ennek megfelelően reagált több ízben a nemzetközi kulturális szcéna számos szegmense: indítottak bojkottot már a filmiparban, a zeneiparban, a színházi, képzőművészeti és irodalmi életben is. Sokan fordítottak és fordítanak hátat az orosz kultúrának, sőt akadnak olyan helyek is, ahol egyenesen tiltólistára kerülnek az országhoz kötődő szellemi értékek. Viszont félő, például attól, hogy nem lép fel Oroszországban Nick Cave ausztrál zenész, egy varsói színház leveszi műsoráról a Borisz Godunov cárról írt Puskin-művet, vagy hogy egy olaszországi egyetem nem tanítja többé Dosztojevszkijt, sajnos nem fog helyreállni a béke Ukrajnában.

Egészen biztosan van értelme és lehet előre mutató hozadéka számos olyan gazdasági lépésnek, amivel a még nagyobb bajt akarja elkerülni a világ. Azonban kérdés, hogy a kulturális, szellemi értékek dimenziójában indított háború, az eltörlés dühös gesztussorozata tulajdonképpen hová vezethet. Vajon kinek jó, ha az emberi létezés, az emberi lélek legmélyebb rétegeit utánozhatatlanul feltérképező alkotások kerülendőkké, mellőzendőkké válnak csak azért, mert orosz zsenik alkották őket. Mondjuk olyanok, mint a világirodalom mindmáig legnagyobb óriásainak egyike, Dosztojevszkij, a színházteremtő Csehov vagy a modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja, Tarkovszkij.

Vajon indokolt-e megpróbálni kiradírozni, betiltani egy évszázadok óta meghatározó kultúra megkerülhetetlen művészeti termékeit amiatt, amit az ország jelenlegi vezetése tesz? Hová vezet, ha valakik kulturális vasfüggönyt gyártanak, és olyan megbélyegző gesztusokat terjesztenek el, amik miatt lelkiekben tulajdonképpen szegényebbek leszünk, és senki nem nyerhet? Inkább veszíthet. Az indulattól, dühtől fűtött, a kulturális értékek ellen indított büntetőakciók olyan fürdővíznek is bizonyulhatnak, amelyben maga a gyermek is benne ült.

Nem ártana észben tartani, hogy amiképpen az emberi életnek szentsége van, úgy a művészet örök értékeinek is létezik egyfajta szentsége. És ahogy az egyiket, úgy bizony a másikat sem szabadna megtámadni ordas, gyilkos módon. Hiszen mindkétféle támadás romboló erejű háború.