Még olyan körülmények között is, hogy az érintett intézmények működése sem nevezhető tökéletesnek vagy szeplőtelennek. (Bár tudjuk, hogy az ellenzéki oldalon csak azért lobogtatják a bizalmatlansági indítványt, hogy úgy tűnjön: tesznek valamit, igazából nem szeretnének most kormányra kerülni.)

Egy magát európai jogállamnak tartó országban ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a kormány olyan hangnemben beszéljen az alkotmánybíróságról, az állampolgári jogok védelmével megbízott ombudsmanról, a diszkriminációellenes tanácsról, illetve a parlamentről, ahogy azt a Ludovic Orban vezette kabinet, illetve Iohannis államfő teszi. Sőt az is, hogy nyíltan félre is akarják állítani a számukra kényelmetlen intézményeket.

A legutóbbi támadást Renate Weber ombudsman ellen indították, arra hivatkozva, hogy az – szerintük – a hatáskörét túllépve kezdeményezett vizsgálatot a koronavírusos személyeket kezelő kórházakban, azt firtatva, vajon kínzásnak tekinthető-e, hogy az intézményekben még a tünetmentes fertőzötteket is akaratuk ellenére tartják bezárva. Első hallásra az ombudsman lépése valóban meglepőnek tűnhet főleg annak fényében, hogy az egészségügyi szakértők szerint olyan, rendkívül gyorsan terjedő vírusról van szó, amely különösen veszélyes az idősekre, és amelyről még mindig meglehetősen keveset tudunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem minden országban vitték kötelezően kórházba a tünetmentes, vagy csak nagyon enyhe tüneteket mutató fertőzötteket. A házi elkülönítés is működik, persze csak akkor, ha az érintett és a családtagjai szigorúan betartják a karanténszabályokat.

Ezt támasztja alá Nelu Tătaru egészségügyi miniszter legutóbbi rendelete is. Ez sem mentesíti a kórházi kezelés alól a fertőzötteket, de a tanúsága szerint legalább belátták a román illetékesek is, hogy tíz nap után a tünetmentes fertőzötteket már haza lehet engedni. Persze azt is tudjuk, hogy Renate Weber az azóta már felbomlott, és a kormánypozícióból is kiakolbólított PSD–ALDE-koalíció voksaival, az ALDE jelöltjeként került a tisztségbe, vagyis politikai múlttal és ebből fakadóan politikai szimpátiával is rendelkezik. Az ombudsmannak elvileg ezektől függetlenül kellene tevékenykednie – de ez rendszerint más országokban sem így történik. A kormányoldal pedig természetesen csak azért akarja leváltani, hogy a saját, politikailag elfogult emberét ültesse a helyébe.

Ugyanez a helyzet az alkotmánybírósággal is. Ludovic Orban miniszterelnök nemrég a PSD egyik alapszervezetének nevezte a taláros testületet, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben megnyerik a választásokat, átalakítják az alkotmánybírák kinevezésnek gyakorlatát. Való igaz, hogy az alkotmánybírák kinevezése is politikai alapon történik: a kilenctagú testület tagjai közül hármat-hármat a parlament két háza, hármat pedig az államfő nevez ki. Így az új tagok mindig az aktuális parlamenti többség, illetve az államfő politikai színezetétől függően kapnak kinevezést. Ezért aztán előfordulhat, hogy a testület „elbillen” valamely politikai irányba.

Ez sem teljesen egészséges, de szintén hasonlóan működik máshol is. Az Egyesült Államokban például az alkotmánybíróság szerepét is betöltő Legfelsőbb Bíróság tagjait az elnök nevezi ki – természetesen a saját politikai oldalával szimpatizáló jogászok közül. Lehetne persze vonalat húzni, és azt mondani, mostantól csakis független jogászok lehetnek alkotmánybírák – de biztosak lehetünk benne, hogy a PNL sem ezt akarja, csak az bántja a csőrét, hogy a taláros testületben éppen nem az ő emberei vannak többségben.

Amúgy tünetértékű, hogy a jogállamiságért, a fékek és ellensúlyok rendszeréért máskor oly hangosan aggódó, „haladó” körök mennyire csendben vannak most bel- és külföldön egyaránt. Ha mondjuk Orbán Viktor nyilatkozott volna olyasmit az alkotmánybírságról, mint Ludovic Orban, már hetek óta lila fejjel üvöltene az EP-ben a progresszív oldal, a hetes cikkely hatályba léptetésétől a Halálcsillag bevetéséig minden szankciót követelve. A bukaresti kormányt azonban az egyenlő mérce elvének nagyobb dicsőségére nem állítják pellengérre – hiába, Bukarest, különösen a jelenlegi, lépten-nyomon a jogállam megvédéséről harsogó kabinet mindig lelkesen tapsol minden brüsszeli ötletnek. Aztán legfeljebb fű alatt elszabotálja a megvalósítását az országban.

De ha a nyugati kancelláriákon esetleg szemet is hunynak Orbanék viselt dolgai fölött, azért érdemes tudatosítani, mennyire is elkötelezett valójában a kormány a jogállami intézmények mellett.