JEGYZET – Vajon századszorra is meg fogja cáfolni az emberiség II. Vilmos egykori német császár azon emlékezetes mondását, hogy „mire a falevelek lehullnak”, vége lesz annak a konfliktusnak, ami a mai napon pontosan egy évszázada folyik?
2014. július 28., 10:402014. július 28., 10:40
Hogyhogy? – hördül fel eme kezdőmondat után az olvasó, s komplett idiótának titulálja a szerzőt, mondván, hetven éve béke van errefelé. Katonai értelemben valóban és szerencsére, egyetértünk. Kételyeim vannak viszont, hogy béke volt és van. Nem azért, mert végiglövöldöztük az elmúlt századot itt-ott a világban.
Tágabb perspektívában kell szemlélni a dolgokat. A történészek megegyeznek, hogy az első világháború következményei generálták a másodikat, az pedig a hidegháborút szülte. Ez utóbbit egyes szakemberek a harmadik világkonfliktusnak nevezik. Szerintem mi meg a dráma negyedik felvonásában vagyunk (értem ezalatt a gazdasági világválságot), és próbálunk túlélni legalább hat éve. Ugyanis a módszerek és megoldások változnak, de ugyanaz a szomorú történet ismétlődik.
Miről van szó? Leegyszerűsítve: adott pár büszke nagyhatalom, amelynek elitje a Föld sofőrülésében ül(t). Mellettük egynéhány másik frusztrált, de feltörekvő nagyhatalmi csúcsvezetés, aki a kormánykerékhez ülne. Jelenleg az ütközőzónában fitogtatják erőiket (lásd Kelet-Európa, Közel-Kelet), de egymás gazdaságát évek óta igyekszenek tönkretenni.
Egyfelől a végletesen eladósodott, demográfiai, szociális, bevándorlási stb. gondokkal küzdő fejlett országok, másfelől meg az olcsó árukkal előbbiek piacát elöntő BRICS-csoport, amelynek hangadói Kína és a ruszkik. Mindegyik egymást tapossa az új felfegyverkezési versenyben. Egyesek biztos nagyot kaszálnak ezen (mint az előző háborúkban is), de a vesztesek ugyanazok, mint eddig: a békére vágyó emberek.
„Milliók sorsa fordul meg most egyesek kezén. [...] Halálos felelősség nehezedik az emberekre, akik kezébe futnak a szálak. El fogják bírni? Nem történnek-e nem akart dolgok?” – kérdezte a Pesti Napló háború előtti utolsó számának vezércikkírója száz éve. Emelje fel a kezét, aki nem kérdezné most is ugyanezt. Csak az országok vezetőinek kevés bölcsessége kell ahhoz, hogy belássák, nem éri meg egoista módon odadobni fiatalok millióit térképen húzott vonalak miatt, avagy szemfényvesztő trükkökkel megszerezni mások erőforrásait, tönkrejuttatva őket. S akkor jöhetne a béke évszázada. Úgy legyen!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!