2009. december 21., 10:392009. december 21., 10:39
Dubaj fényárban úszó, légkondicionált felhőkarcolókkal tarkított, csillogó világ. Évente több turista fordul meg benne, mint egész Indiában. Több külföldi tőke áramlik oda, mint jó néhány európai országba.
Emberek milliói csakis azért járnak oda, hogy vásároljanak. Akik többször megfordultak e számunkra falanszterszerű világban, azt mondják: Bábel lehetett ilyen, a maga észbontó nyelvzavarával.
Számunkra utópisztikus világ, mindaddig, amíg egy sajtóhír kapcsán szinte karnyújtásnyira, elérhető távolságra került tőlünk legalábbis elméletileg: egy marosvásárhelyi üzletember nem is egy, hanem egyenesen két szállodát készül vásárolni Dubajban. A jámbor vásárhelyi szinte úgy érezheti: mi is ott leszünk valahol a szinte földöntúli ragyogásban, csillogó-villogó forgatagban.
Persze az elmélet és a valóság között jókora szakadék tátong. Ezt a mély árkot a gazdag (spekuláns?) üzletember és a város lakossága közé a két szálloda ára, az a sok millió euró szántja, amit mi, halandó vásárhelyiek talán együttesen sem tudnánk összeadni, akárhogy igyekeznénk.
A minap a buszban gyúródtam, gyötrődtem, amikor egy Pistike-szerű legényke anyjával alkudozott: mit hozzon neki idén a Jézuska. Kisautót vagy korcsolyát? Mert mindkettőre nincs pénze a Jézuskának. Így az anyuka. Gondoltam: megkérdem, tudják-e egyáltalán, hol található Dubaj?
Mikor jobban megnéztem a félhomályban, kiderült, hogy az anyuka az egyik újságíró kolléga. Hja kérem: egyesek – úgy látszik – arra születtek, hogy szállodákat vásároljanak Dubajban, mások pedig arra, hogy az ilyesmit megírják. Utóbbiak (mármint mi) egyre ritkábbak kérdezik (kérdezzük) meg az előbbiektől, hogy tessék már megmondani, honnan, miből gyűlt össze a vállalkozásához az első tízmillió lej?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok