Macalik Kunigunda (balra) részletesen mesélt a vadnövények felhasználásáról a kíváncsi közönségnek
Fotó: Bede Laura
Az emberek szeretik a hasukat – állapította meg Macalik Kunigunda, végignézve az Erdélyi Múzeum Egyesület telt házas előadótermén, ahova csütörtök délután azért gyűltek össze oly sokan, hogy megtudják mely vadon termő növényeink ehetőek.
2025. március 28., 11:562025. március 28., 11:56
A kolozsvári biológus nagy népszerűségnek örvendő előadását két éve elhunyt édesapja, Macalik Ernő biológus, gyógynövényszakértő emlékének ajánlotta, hiszen mint fogalmazott, ő volt az, aki „beleoltotta” a növények, gyógynövények szeretetét. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem biológia karának oktatója rámutatott, a múltban a hagyományos növényhasználat a mindennapok része volt, azonban az elmúlt időkben elszakadtunk a természettől, sokan nem tudják, hol kezdjék az ismerkedést az erdőn-mezőn található növényekkel.
Az ismeretek bővítéséhez néhány segédeszköz
Fotó: Bede Laura
Az egyetemi adjunktus az ismeretek bővítése céljából többek között Péntek János–Szabó T. Attila: Ember és növényvilág, Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete, valamint Dénes Andrea Ehető vadnövények a Kárpát-medencében, illetve Elfeledett növényeink című köteteit ajánlotta. Kiemelte ugyanakkor, hogy a vadon élő növények ismeretét leginkább a természetben lehet megfelelően elsajátítani, hiszen ha csak a könyvben látott fotóra támaszkodunk, a „terepen” nem biztos, hogy magabiztosan boldogulunk. Már pedig a szakember mindenkinek azt ajánlja, hogy
A mérgező növények begyűjtésének elkerülése érdekében fontos a fajok ismerete, illetve felismerése természetes élőhelyükön. A gyűjtést könnyíti ugyanakkor, ha tudjuk, hol keressük az adott növényt (például a medvehagymát alföldi és dombvidéki gyertyános-tölgyesek, bükkösök között, semmiképp sem hegyvidéki lucosok területén), illetve ismerjük a fajok termőidejét (pl. medvehagyma kora tavasszal).
A medvehagymát kora tavasszal keressük az erdőn-mezőn
Fotó: Facebook/Macalik Kunigunda
Macalik Kunigunda hangsúlyozta, szintén fontos a fajok védettségi státusának, valamint a védett területek ismerete, ugyanakkor mindig tartsuk szem előtt azt is, hogy tiszta, nem pedig szennyezett élőhelyről szedjük a vadnövényeket. Ezek fogyasztásának pozitívumaira rátérve a biológus elmondta, a természetes eledelek szélesítik táplálékspektrumunkat, növelik változatosságát, begyűjtésük helyi, kis ökológiai lábnyomot eredményez, tiszta környezetből származnak.
melyekhez nem utolsósorban gyakorlatilag ingyen hozzájutunk, és kis üvegekben tárolva őket akár ajándékként is felhasználhatjuk.
Tartósítási tippek. Ajándéknak is ideális a vadon termő növény
Fotó: Facebook/Macalik Kunigunda
A növényvilág szakavatott ismerője több felhasználási ötletet is megosztott a kíváncsi közönséggel, melynek tagjai az előadás végén kóstolót is kaptak. Mint kifejtette, sok vadon termő növény nyersen is fogyasztható, de előételhez (pl. pesto), salátákhoz (medvehagyma, tyúkhúr, gyermekláncfű, pásztortáska, ragadós galaj, kerek repkény, katángkóró, százszorszép, madársóska, sóska, útszéli zsázsa, kányazsombor, kövér porcsin – levelek, hajtások; gyertyán, lucfenyő rügy, jegenyefenyő – rügy; hagymás fogasír – sarjrügy) is felhasználható. Ezen kívül például salátaboglárkából, csalánból, medvehagymából, komlóból leves készíthető,
Tartósításuk kapcsán a biológus elmondta, a fűszernövényeket szárítva lehet megőrizni több ideig, fagyasztva többek között a medvehagymát, csalánt, lósóskát, lekvárt főzhetünk például a bodzából, hecserliből, fekete áfonyából, vörös áfonyából, málnából, szederből, kökényből, ugyanakkor savanyítva – ecetesen vagy kovászolva – szinte bármi tárolható.
A csalántekercset például medvehagymapestóval, sonkás-sajtos vargányakrémmel lehet „megbolondítani”
Fotó: Facebook/Macalik Kunigunda
Macalik Kunigunda arra is felhívta a figyelmet, hogy akik először próbálják ki a vadon termő növények fogyasztását, ízetlennek érezhetik ezeket, hiszen sokan olyan ételekhez vannak hozzászokva, amelyek ízfokozókat, színezékeket tartalmaznak, ezért kell egy kis idő ahhoz, hogy visszaszoktassák szervezetüket a természetes ízekhez. Az ínycsiklandozóbb fogások érdekében pedig azt is ajánlotta, hogy a növényeket egészítsük ki például sonkával, sajttal, a kombinációk, receptötletek terén pedig a határ a csillagos ég, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a hihetetlenül gazdag természet.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!