Világsztár magyar zenekar ikonikus lemeze jelent meg újrakiadásban

Omega

Omega

Fotó: Omega együttes/Facebook

Megjelent az Omega életművét átívelő újrakiadás-sorozat következő lemeze, a Trans and Dance. A legendás zenekar eredetileg 1995-ben kiadott, tizennegyedik stúdióalbuma most dupla vinylen, CD-n és a digitális felületeken egyaránt elérhető.

MTI

2024. október 29., 20:202024. október 29., 20:20

Az újramaszterelt Trans and Dance négy bónuszdallal kiegészülve, három szám alternatív változatával és a Miss World kislemez angol verziójával jelent meg a GrundRecords gondozásában – közölte a Santos Productions kedden az MTI-vel.

Omega Galéria

Kóbor János

Fotó: Gálna Zoltán

Az Omega együttes 1994. szeptember 3-án a Népstadionban megrendezett nagykoncerttel hét év szünet után tért vissza a közönség elé. A zenekar 1987-ben, a Babylon című lemez megjelenése után felfüggesztette tevékenységét, a tagok közül Kóbor János elsősorban produceri tevékenységével és stúdiójával foglalkozott, Benkő László és Molnár György pedig szólólemezzel jelentkezett, előbbi hárommal is.

A harminc évvel ezelőtti visszatérés azért is emlékezetes, mert hatalmas esőben zajlott. Az Omega ezt követően a folytatás mellett döntött, és új lemezt készített, amely végül 1995-ben jelent meg Trans and Dance címmel.

A csapatba két dal (Az álmodozó, Minden könnycseppért kár) szerzőjeként, és közreműködő zenészként erre az albumra visszatért Presser Gábor, és az anyagon először hallható az Omega zenészeként Szekeres Tamás gitáros, aki a következő időszak meghatározó szereplőjévé vált.

Zeneileg ez a lemez egyfajta átmenet a korábbi Omega hangzás és a kilencvenes évekre jellemző stadion rock között.

A dalok szerzőjeként már nem az Omega együttes van feltüntetve, hanem a komponisták neve, szövegíróként Ambrózy István, Trunkos András, Sülyi Péter, Sztevanovity Dusán és Várszegi Gábor szerepel; utóbbi valószínűleg ezúttal is Bródy János volt, mint korábban két másik Omega-lemez, a Csillagok útján és a Gammapolis esetében. A borítókép Viszt György munkája.

Az eredetileg tizenkét számos albumhoz mindössze egyetlen kislemez kapcsolódott, de a Miss World című dal sem került önállóan kereskedelmi forgalomba, a népstadionbeli koncertjegyei mellé járt.

A Trans and Dance című CD és audiókazetta 1995-ben került a boltok polcaira és nem váltotta be a hozzáfűzött eladási reményeket.

A lemez angol nyelvű változata 1996-ban látott napvilágot Transcendent címmel; ezen nem Kóbor János, hanem a magyar származású, holland Edwin Balogh volt a szólóénekes. (A 2004-es hungarotonos magyar nyelvű újrakiadás címe szintén Transcendent volt.)

Omega Galéria

Pillanatkép egy Omega koncertről

Fotó: MTI

A hanganyagot Rozgonyi Péter hangmérnök a DAT-ra rögzített eredeti mesterszalagról újította fel.

Az album először jelenik meg (dupla) vinylen, méghozzá márványozott bordó színű korongokkal. Az LP- és CD-kiadványt tizenkét oldalas, ritka fotókkal ellátott füzet egészíti ki.

Az Omega 1971-től működő felállásában Benkő László (billentyűs hangszerek), Debreczeni Ferenc (dob, ütőhangszerek), Kóbor János (ének), Mihály Tamás (basszusgitár) és Molnár György (gitár) szerepelt. A Trans and Dance-en közreműködött a már említettek mellett Horváth Kornél (ütőhangszerek), Tunyogi Bernadett, Tunyogi Orsolya, Hastó Zsolt és Szolnoki Péter (vokál).

Az Omega összes felvételének újrakiadása 2022 augusztusában indult. Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara világszerte több mint 50 millió albumot adott el.

A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt – Benkő László és Mihály Tamás 2020 novemberében, Kóbor János 2021 decemberében hunyt el.

korábban írtuk

LGT, Illés, Omega – képregényben elevenedik meg a magyar rockzene története
LGT, Illés, Omega – képregényben elevenedik meg a magyar rockzene története

Képregényben elevenedik meg a magyar rockzene hatvanas-hetvenes évekbeli története egy most megjelent kiadványban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk