Fotó: Agerpres
2009. szeptember 03., 10:452009. szeptember 03., 10:45
„Sohasem nevettem vagy sírtam annyit, mint amennyit az idei filmek összeválogatása alatt” – jelentette ki Marco Mueller, aki megnyitotta a filmes seregszemlét, amelyet hatodik éve igazgat. A versenyprogramba 24 produkció jutott be. A program egy alkotását „meglepetésnek” szánják, ezért címét csak a hét folyamán fedik fel a rendezők. Első ízben versenyez az Aranyoroszlánért a kétszeres cannes-i díjazott Michael Moore, aki a globális pénzügyi válságot elemző Capitalism: A Love Story (Kapitalizmus: Szerelmesfilm) című dokumentumfilmjével érkezik a Lídóra. „Michael őrületes időket élt át Cannes-ban. Szüksége van a változásra. Nekünk meg egy másféle Michael Moore-filmre. Ez most egy hihetetlenül szimfonikus darab” – mondta Mueller, aki húsz éve ismeri a rendezőt, amikor még a locarnói filmfesztivál igazgatójaként nála debütált Félelmetes valóság című szatirikus dokumentumfilm-sorozata.
Az 56 esztendős Mueller leginkább megérzéseire alapozva válogatja ki a velencei mustra műsorát. Évente több mint kétezer filmet néz meg, hét nyelven beszél folyékonyan, köztük kínaiul – nem véletlen, hogy az olasz fesztivál remek kapcsolatokat épített ki az ázsiai filmművészettel.
Velencében nincs ugyan filmvásár, a patinás fesztivál mégis meghatározó lendületet ad a hollywoodi produkcióktól a művészfilmekig, minden itt debütáló alkotásnak. A szeptember 2–12. között zajló fesztiválon minden eddiginél több, 32 ország filmjeit vetítik. A mintegy 80 alkotás közül 17 amerikai és 22 olasz produkcióban készült. Mueller nagy fegyverténynek tartja, hogy négy indiai filmet is megszerzett. Korábban – magyarázta – elutasításba ütközött, a hatalmas piaccal rendelkező indiai filmgyártás vezetőit ugyanis nem igazán érdekelték a fesztiválszereplések. Az igazgatónak azonban most sikerült meggyőznie a bollywoodi stúdiómogulokat és a művészfilmstúdiókat, hogy Nyugaton is van közönsége a kultúrák találkozását bemutató produkcióknak.
Jay Weissberg, a Variety szakírója szerint is erős program állt össze az idei megmérettetésre. Szerinte azért került ilyen sok amerikai film a műsorba, mert az nyilvánvalóan nagyobb sajtófigyelmet vonz, s a média elpártolása a fesztivál számára végzetessé válhatna. Nem is marad el a sztárparádé: Nicolas Cage, George Clooney, Oliver Stone, Charlize Theron, Eva Mendes és Sylvester Stallone mind feltűnnek majd a vörös szőnyegen. De történetében először a Lídó vendége lesz George Lucas is, aki a tervek szerint vasárnap nyújtja át a fesztivál életműdíját John Lasseternek és a Disney–Pixar animációs stúdió rendezőinek.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.