Valóságshow nyújt bemutatkozási, alkotási lehetőséget erdélyi zenészeknek

valóságshow erdélyi zenészek

Az érdeklődők a kolozsvári elővetítéseken is megtekinthetik a valóságshow új részeit

Fotó: Orbán Eszter

A versengés helyett az alkotásra, zenei önmegvalósításra és kibontakozásra összepontosít a nemrég elindult, A dal összeköt című valóságműsor. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda, hangmérnök beszélt a Krónikának. A tíz zenész mindennapjaiba és alkotómunkájába betekintést nyújtó műsor producere és társrendezője kitért a kezdeményezés céljára, az elővetítések helyszínére és időpontjára, valamint a második évad tervére.

Bede Laura

2025. június 22., 10:062025. június 22., 10:06

Egy fiókban „heverő” ötletből született meg A dal összeköt című, formabontó valóságshow, amely nemcsak a zenészek közötti kapcsolatépítést célozza, hanem a közönség figyelmét is ráirányítja az erdélyi zenei élet sokszínűségére. „Szerettem volna egy olyan valóságműsort létrehozni, amely nem mesterkélt, nem versenyhelyzetekre épül, hanem életszagú, hiteles és emberközeli.

Idézet
Egy olyan tér, ahol a zenészek valóban önmagukat adhatják”

– mondta a Krónika érdeklődésére Dobai Csaba, aki hangmérnökként, rendezvényszervezőként és zenei tartalmak készítőjeként már évek óta aktív az erdélyi zeneiparban.

valóságshow erdélyi zenészek Galéria

Dobai Csaba olyan teret akart kínálni a zenészeknek, ahol valóban önmagukat adhatják

Fotó: Orbán Eszter

Mint kifejtette, az ötlet egy dalszerzőtábor gondolatával indult, a megvalósításhoz pedig szűkös, de működőképes költségvetés társult, amely fedezte a szállást, étkeztetést, és a műsor létrehozására is elegendő volt. A filmes háttérről pedig Szabó Sámuel főoperatőr, vágó, társrendező és Varga Norbert operatőr gondoskodott, akik szintén jártasok a zene világában, ugyanakkor Dóczy Áron, a Republic Studio szakembere felelt a műsor hangfelvételéért.

A tíz zenész három napra került össze, teljes ismeretlenségben – nem tudták előre, hogy kikkel fognak együtt dolgozni. Ez idő alatt három új dal született, a zenészeknek pedig szigorú feltételek mellett kellett alkotniuk:

mindennek helyben kellett elkészülnie, a rendelkezésre álló eszközökkel,

semmi utólagos javítgatásra, stúdiózásra nem volt lehetőség. A dalokhoz helyben videóklip is készült – a projekt tehát az alkotás teljes ívét átfogta.

valóságshow erdélyi zenészek Galéria

Tíz zenész három napját mutatja be A dal összeköt című műsor

Fotó: Orbán Eszter

A résztvevők közt ismertebb nevek is feltűntek – például Szőcs Tamás (A Csajod zenekar), Dósa Noémi (Musspell), vagy a korábbi Szintexis együttesből ismert Kusztos Dávid és Fábián Lehel –, de voltak teljesen új, eddig kevésbé ismert tehetségek is, mint Széles Boróka vagy Borbély Hunor. „Nem kerestünk meg konkrét zenészeket. A jelentkezés nyitott volt, sőt túljelentkezés is volt. A cél az volt, hogy a háttérben maradó, de tehetséges zenészek is teret kapjanak” – magyarázta a műsor producere, társrendezője.

A kezdeményezés nemcsak a zenészeknek kínált új típusú alkotói közeget, hanem a közönség számára is egyfajta tükörként szolgál: bepillantást nyújt a kreatív folyamatokba, a zenei együttműködésekbe, a kapcsolatok kialakulásába.

Idézet
Szerettem volna arra is bátorítani a zenészeket, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, dolgozzanak együtt más stílusú előadókkal, ismerjenek meg új nézőpontokat.

Ez nemcsak az alkotásra, hanem az egész erdélyi zenei életre pozitív hatással lehet” – részletezte az ötletgazda, hozzátéve, hogy a műsorral az erdélyi közönségnek szerette volna megmutatni az értékes erdélyi zenészeket, színes zenei világukat, amely olykor kissé háttérbe szorul a magyarországi zenei tartalmakkal szemben. „Erdélyben rengeteg kiváló zenész van, csak kevés a platform, ahol valóban megmutathatják magukat. Ezzel a műsorral egy ilyen helyet szerettünk volna teremteni” – magyarázta a színpadON podcast alapítója.

valóságshow erdélyi zenészek Galéria

Betekintés a kulisszák mögé

Fotó: Orbán Eszter

Dobai Csaba arról is beszélt lapunknak, hogy a három nap alatt három dal és hozzá tartozó videóklip készült, ezeket a műsor negyedik, záró részében hallhatják, láthatják az érdeklődők.

A műsort hetente keddenként 20 órától vetítik a Sound of Csabika elnevezésű YouTube-csatornán,

de „A dal összeköt” keresőkifejezéssel is könnyen megtalálható.

Az ötletgazda szerint a kolozsvári Planetariumban tartott bemutatóvetítésen meglepően nagy volt az érdeklődés, pozitívak voltak a visszajelzések: „a közönség reagált, kacagott, együtt élt a műsorral”. A második rész elővetítése szintén a kincses városi kávéházban volt hétfőn, kedden pedig a marosvásárhelyi közönség nyerhetett betekintést a zenészek életébe, valamint hallgathatta meg élőben történeteiket.

valóságshow erdélyi zenészek Galéria

Az első epizód nagyon pozitív fogadtatásban részesült

Fotó: Orbán Eszter

Dobai Csaba a folytatás kapcsán elmondta, már beszélgettek erről, és jelenleg támogatókat keresnek a második évadhoz. „Reméljük, hogy a közönségnek nagyon tetszik, és szeretne folytatást, ugyanakkor a nézők egyénileg is támogathatnak a Patreon felületen, ahol cserébe minden epizódot egy héttel hamarabb megnézhetnek, valamint a kulisszatitkokba betekintést nyújtó extra tartalmat is kínálunk a műsorhoz” – hívta fel az érdeklődők figyelmét a zeneipari szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Nálunk banális gyógyszer, de vannak országok, ahol bajba kerülhetünk miatta

Aszpirin, orrcsepp, allergia elleni tabletták, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés elleni készítmény – csak néhány azon gyógyszerek közül, amelyek nagyon kevés csomagból hiányoznak, ha nyaralni indul a család. De nem árt résen lenni.

Nálunk banális gyógyszer, de vannak országok, ahol bajba kerülhetünk miatta
2025. június 20., péntek

Mamutfenyőre bukkantak egy bánsági erdőben (Videó)

A Romsilva erdőgazdálkodási vállalat lenyűgöző felfedezésről számolt be a napokban: egy Észak-Amerikában őshonos mamutfenyő (Sequoia) nőtt és fejlődött ki teljesen egyedül, természetes környezetben a Szemenik–Krassói-szurdok Nemzeti Park területén.

Mamutfenyőre bukkantak egy bánsági erdőben (Videó)
2025. június 20., péntek

Történelmi koncerttel is készül az idei Egyfeszt Gyergyószentmiklóson

A Tisztelgés – Illés 60 című est lesz a gyergyószentmiklósi Egyfeszt Összművészeti Fesztivál idei kiadásának egyik kiemelkedő produkciója, amely a szervezők szerint kultúrtörténeti jelentőséggel bír.

Történelmi koncerttel is készül az idei Egyfeszt Gyergyószentmiklóson
2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát