Vizsgaidőszak: hétfőn rajtol a nyolcadikosok képességfelmérője

vizsga

Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga

Fotó: Freepik

Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, a nyolcadik osztályt végzett diákok román nyelvből és irodalomból írásbeliznek.

Krónika

2025. június 22., 18:382025. június 22., 18:38

A tanügyminisztérium által jóváhagyott menetrend szerint június 25-én, szerdán lesz a matematika vizsga, június 27-én, pénteken pedig anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók tudását.

Az írásbeli próbák mindegyik vizsganapon 9-kor kezdődnek, a termekbe fél 9-ig lehet bejutni érvényes személyazonosító okmánnyal.

A vizsga időtartama a feladatlapok kiosztásától számított két óra.

Az oktatási minisztérium azt is közölte, hogy az írásbeli vizsgák során felmerülő esetleges rendellenességeket a 0800801100-as telefonszámon lehet majd jelenteni. Ez ingyenesen hívható a vizsganapokon 8 és 16 óra között, június 27-én, pénteken 8 és 14 óra között.

A képességfelmérő vizsga első eredményeit július 3-án délig teszik közzé.

A vizsgázók aznap 14 és 18 óra között, illetve 4-én és 5-én megtekinthetik a dolgozatokat, illetve óvást nyújthatnak be.

A vizsgázók egy szülő/törvényes képviselő jelenlétében tekinthetik meg a kijavított dolgozatukat. A dolgozat megtekintése nem feltétele az óvás benyújtásának és nem is teszi kötelezővé azt – hangsúlyozták az Agerpreshez eljuttatott közleményben.

A végleges eredményeket július 10-én közlik.

Az eredményeket névtelenül, a vezeték- és keresztnevet helyettesítő egyedi kódok használatával közlik az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően. Az egyéni kódokat a diákok az átvételi elismervény aláírása ellenében kapják meg az első vizsgán.

korábban írtuk

Harmadával több diák jutott be 5-ösnél kisebb átlaggal középiskolába, mint tavaly; számuk csaknem 650 osztálynyi
Harmadával több diák jutott be 5-ösnél kisebb átlaggal középiskolába, mint tavaly; számuk csaknem 650 osztálynyi

Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást