Újra olvasásnépszerűsítő és szövegértést fejlesztő vakációs foglalkozást szervez a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
2014. január 28., 16:462014. január 28., 16:46
Az őszi vakációban a harmadikosokkal foglalkoztak, most a negyedik osztályos diákokat várják: a magyar nyelvű program február 3–7. között, hétfőtől péntekig 10 és 13.30 óra között látogatható.
A Csodalámpa Olvasóklub arra vállalkozik, hogy irodalmi értékkel bíró, a résztvevők korosztályának és érdeklődési körének megfelelő olvasmányokat ajánljon, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasását. A könyvtárosok arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a 9-10 éves kor fontos állomás a gyermekek olvasóvá nevelésében, ugyanis ekkor kezdődik az önálló olvasás ideje, de ekkorra már meg is kopik a betűk újdonsága.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekek egyre ritkábban nyúlnak a könyvek után – viszont megszerethetik az olvasást, ha a korosztályuknak megfelelő, minőségi gyerekkönyvekkel találkoznak. Ezúttal Tasnádi István A kőmajmok háza című regényével, Bátky András Mirka avagy Hogyan kell szeretni? című meséjével, valamint Weöres Sándor, Kovács András Ferenc és Varró Dániel verseivel ismerkedhetnek.
Az őszi vakáció ideje alatt tizennyolc harmadikos kisdiák járt naponta a könyvtárba, péntek éjjel még ott is aludtak – így biztosan rögzült az érzés, hogy a könyvtár izgalmas hely és az olvasás pedig szórakoztató és kalandos – vélekedtek a könyvtárosok. Most a negyedikeseknek szervezik a foglalkozást, jelentkezni január 30-ig lehet telefonon (0267 351 609; 0751 144 484) vagy személyesen a könyvtár gyermekrészlegén.
Gy. Turoczki Emese
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!