Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes is színpadra lép a Szalontai Napokon
Fotó: Facebook/Demjén Ferenc
Színes programkínálattal, gyermekfoglalkozásokkal, sporteseményekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket a péntektől vasárnapig tartó Szalontai Napokon, amelynek keretében már csütörtökön volt egy néptáncelőadás, valamint labdarúgó-mérkőzés.
2018. május 25., 11:352018. május 25., 11:35
A Bihar megyei Nagyszalontán szervezett rendezvénysorozat pénteki, hivatalos megnyitóján 17 órától felvonulnak az óvodások és kisiskolások, valamint jelen lesz a város kabalaállatkája, az oroszlán is.
A folytatásban a városnapozók Cripto (Béres Balázs) nagyváradi bűvész előadását tekinthetik meg, majd az est során színpadra lép többek között a Mioriţa néptánccsoport, az újkígyósi néptánccsoport. A pénteki színpadi programot az Infinity Dance Egyesület műsora zárja, majd az Elit zenekar fokozza a hangulatot az utcabálon.
Szombaton a reggeli órákban bográcsgulyás-főző versenyt rendeznek, majd számos akrobatikus mutatványt nézhetnek meg az érdeklődők a fogathajtó bajnokságon.
A rendezvénysorozat keretében a városnapozók nyomon követhetik a Bajnokok Ligája-döntőt, mivel a szervezők a piac területén nagy kivetítővásznat helyeznek el, este pedig több koncerten is részt vehetnek: More than Rock, Farcas Johanna, Sonny Flame, valamint
Az esemény utolsó napján Simona Brîscan koncertje nyitja a színpadi programok sorát, majd Sarah Paula koncertprodukciója fokozza a hangulatot. A Szalontai Napokat a magyarországi Rony fellépése és a hazai Smiley koncertje zárja, a belépés valamennyi eseményre ingyenes.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!