A pozitív visszajelzéseken túl egy indiai és egy marokkói fesztiválmeghívás az eredménye a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely monacói fellépésének, tájékoztatta szerkesztőségünket Fazakas Misi társulatvezető.
2013. augusztus 29., 19:002013. augusztus 29., 19:00
Az Amatőr Színházak Világfesztiváljára az öt kontinensről beválogatott 24 produkció között volt a Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás. Az 1957-ben létrehozott, négyévente megrendezésre kerülő monacói seregszemlének eddig még soha nem volt romániai résztvevője. A sepsiszentgyörgyi társulat augusztus 25-én és 26-án lépett fel a tengerparti Theatre Princesse Grace-ben, amelyet II. Albert herceg édesanyjáról, Grace Kelly Oscar-díjas színésznőről neveztek el.
Az Osonó előadását Richard Finch rendező és drámapedagógus, a fesztivál szakmai beszélgetéseinek vezetője méltatta. \"A színháznak kellemetlennek kell lennie, el kell gondolkodtatnia és érzelmileg »be kell kapcsolnia« a nézőt. Egyáltalán nem bánom, hogy a produkció megtekintése közben különböző érzések támadtak bennem. Nagyon összetett a dolog, hiszen romániai darabot láthattunk, amelyet a magyar kisebbséghez tartozó társulat mutatott be, és mégis globálisan szólított meg bennünket\" – fogalmazta meg a szakember.
Finch lírai és elemi darabként értékelte az Osonó produkcióját, érdekesnek találta, hogy a fellépők írták a szöveget. \"A társulat és az előadás eszmeisége túllépett a nyelvi korlátokon\" – mondta a drámapedagógus. Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót már több mint 200 alkalommal játszották. Az előadás dokumentarista jellegű, a fellépő fiatalok történeteit szőtték színházi eseménnyé, a fiatalokat érintő társadalmi-szociális problémákat elemzik. A monacói fesztivál után öthetes európai turnéra indul a társulat.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!