Tubarózsával virágoztatnák fel Holdvilágot – Sokan kedvet kaptak a kertészkedéshez a Szeben megyei faluban

Szucher Ervin 2019. augusztus 06., 07:48 utolsó módosítás: 2019. augusztus 06., 07:53

A tubarózsa-termesztés hagyományától, illetve a rendkívül illatos és szép virág által odacsalogatott látogatóktól várják településük fellendülését a holdvilágiak. A szászok által meghonosított tubarózsakultuszra a Szeben megyei község önkormányzata néhány éve kétnapos fesztivált is „épített”.

Fotó: Szucher Ervin

A Segesvárt Medgyessel összekötő országúttól kissé félreeső Holdvilág bejáratánál mindössze egy kisebb pléhtábla jelzi, hogy az ember a tubarózsák vidékére tévedt. A több mint hétszáz éves falu főutcája semmivel sem különb más szász falvakénál. Az evangélikus templomnál és a mögötte meghúzódó egykori felekezeti iskolánál mintha évtizedekkel ezelőtt megállt volna az idő. Ha épp nem tubarózsa-fesztivál van, a falu utcáin alig látni egy-egy idősebb lelket. Mindössze a valamikor németek által lakott házak átalakítása és újraszínezése jelzi, hogy Holdvilágon mégiscsak van élet. Más, mint amilyent az egykori Halwelagen ősközössége élt.

Kitáruló kapuk, nyíló tubarózsák

A gyanútlan vendég talán nem is gondolná, hogy a magas, átláthatatlan, jellegzetes királyföldi porták mögött micsoda látvány fogadhatja. Pontosabban fogadja is, hisz

az augusztus eleji tubarózsa-fesztiválon rendszerint kinyílnak a szárnyas kapuk, és a házigazda vagy szakavatott idegenvezető kíséretében be lehet járni az udvar csűr mögötti részén elterülő tubarózsatáblákat.

Azokat, amelyek közelében bő három évszázaddal ezelőtt, 1704. január 28-án a Guti István vezette erdélyi kuruc haderő súlyos vereséget szenvedett. A községközpontban csaknem huszonhét család foglalkozik nagybani termesztéssel.

„Valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia idejében a szászok honosították meg a tubarózsa-termesztést. Akkoriban a szászok voltak a gazdák, a románok a munkásaik.

Az öregek elmondásaiból tudjuk, hogy a szászok dolgoztatták ugyan a románokat, de nem bíztak meg bennük. Minden este kiforgattatták a zsebüket, nehogy ellopjanak néhány virághagymát és ezzel a termesztés titkait”

– meséli lapunknak Nicolae Lazăr, az ezerfős község polgármestere. Az idő múlá­sával a románság nemcsak a kivándorolt szászok gazdaságait vette át, hanem jó szokásaik közül is ragadt rájuk egy pár. Mint például a tubaró­zsák iránti szeretet.

Fotó: Szucher Ervin

Az egyik termesztő, Munteanu bácsi azt is tudni véli, hogy egy bizonyos vén Günthernek köszönheti a románság, hogy tovább éltetheti a hagyományt. „Ő volt az első, aki valamikor a háború után tubarózsát ültetett, őt még öt-hat család követte. Sokáig nem akarták kiadni a kezükből az üzletet, de egy szép napon az öreg, aki majdnem száz évet is elélt, magához hivatott, és a kezembe nyomott egy pár virághagymát.

»Fiam, ez egy maroknyi föld, vagy egy maroknyi arany. Csak tőled függ, mivé válik« – mondta.”

Az akkori fiatalember megértette az üzenet lényegét.

Szép, illatos, de rendkívül igényes

A termesztők közül sokan most sem értik, miként tudtak a szászok oly jól megélni a rendkívüli figyelmes gondozást igénylő tubarózsából. Mert kevés az a virág, amellyel annyi munka van, mint ezekkel. Ráadásul Erdélyben vágott virágként és hajtatással termesztik, nem a parfümök alapanyagát képező illóolaja miatt. Ioan Stoica egy 35 áras ültetvényre kalauzol, ahol becslése szerint legalább 90 ezer szál virág nő.

El tudja képzelni, hogy ezt napi 40 ezer liter vízzel kell öntözni? Ennyi nem is jönne a vezetékből, mi kijárunk a Küküllőre, és tartálykocsival hozzuk be”

– világosít fel. Kérdésünkre, hogy a vízügyesek még nem kaptak észbe, hogy megfizettessék a folyóból kiszivattyúzott vizet, nemmel válaszol, de hozzáteszi, hogy a közeli Erzsébetvároson ismer olyan gazdát, aki az uniós pályázatát csak azok után adhatta le, miután a szivattyújára vízórát szerelt. „Még hozzáteszem, hogy három évre van szükség, amíg a virághagymából nyíló tubarózsa lesz. Abból a hagymából, amelyet a tél beállta előtt egyenként kiveszünk a földből” – mondja az idegenvezetőnk.

Fotó: Szucher Ervin

Akárcsak a legtöbb gazda, a holdvilági Erdei Minodora meg a válhídi Ţilli Alina Zsuzsanna is tíz-tíz áras felületen termeszt virágot. Míg előbbi kényszerből választotta a kertészkedést, ugyanis mint fogalmaz, túl fiatal a nyugdíjba vonuláshoz, de túl idős az új munkahely találásához, utóbbi kereset-kiegészítésként vágott bele a kertészkedésbe.

És bár a nagykereskedők sokszor másfél-két lejes ajánlatukkal csúfot űznek a termesztőkből, a jelenlegi 3 lejes értékesítési árból már meg lehet élni.

A gondot a segítség hiánya jelenti, hisz a szászok helyét átvevő román vagy néhány magyar gazdának már nincs ki segítsen, pedig munka nélküli cigány volna elég mindkét faluban. Csakhogy míg a reneszánsz kori Olaszországban a fiatal lányokat nem engedték az ültetvények mellett sétálni, nehogy megrészegüljenek bódító illatától, és csábításba essenek, Holdvilágon, a tubarózsák földjén sem mindenki számára vonzó a virág.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat