HIRDETÉS
A Segesvárt Medgyessel összekötő országúttól kissé félreeső Holdvilág bejáratánál mindössze egy kisebb pléhtábla jelzi, hogy az ember a tubarózsák vidékére tévedt. A több mint hétszáz éves falu főutcája semmivel sem különb más szász falvakénál. Az evangélikus templomnál és a mögötte meghúzódó egykori felekezeti iskolánál mintha évtizedekkel ezelőtt megállt volna az idő. Ha épp nem tubarózsa-fesztivál van, a falu utcáin alig látni egy-egy idősebb lelket. Mindössze a valamikor németek által lakott házak átalakítása és újraszínezése jelzi, hogy Holdvilágon mégiscsak van élet. Más, mint amilyent az egykori Halwelagen ősközössége élt.
A gyanútlan vendég talán nem is gondolná, hogy a magas, átláthatatlan, jellegzetes királyföldi porták mögött micsoda látvány fogadhatja. Pontosabban fogadja is, hisz
az augusztus eleji tubarózsa-fesztiválon rendszerint kinyílnak a szárnyas kapuk, és a házigazda vagy szakavatott idegenvezető kíséretében be lehet járni az udvar csűr mögötti részén elterülő tubarózsatáblákat.
Azokat, amelyek közelében bő három évszázaddal ezelőtt, 1704. január 28-án a Guti István vezette erdélyi kuruc haderő súlyos vereséget szenvedett. A községközpontban csaknem huszonhét család foglalkozik nagybani termesztéssel.
„Valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia idejében a szászok honosították meg a tubarózsa-termesztést. Akkoriban a szászok voltak a gazdák, a románok a munkásaik.
– meséli lapunknak Nicolae Lazăr, az ezerfős község polgármestere. Az idő múlásával a románság nemcsak a kivándorolt szászok gazdaságait vette át, hanem jó szokásaik közül is ragadt rájuk egy pár. Mint például a tubarózsák iránti szeretet.
Az egyik termesztő, Munteanu bácsi azt is tudni véli, hogy egy bizonyos vén Günthernek köszönheti a románság, hogy tovább éltetheti a hagyományt. „Ő volt az első, aki valamikor a háború után tubarózsát ültetett, őt még öt-hat család követte. Sokáig nem akarták kiadni a kezükből az üzletet, de egy szép napon az öreg, aki majdnem száz évet is elélt, magához hivatott, és a kezembe nyomott egy pár virághagymát.
Az akkori fiatalember megértette az üzenet lényegét.
A termesztők közül sokan most sem értik, miként tudtak a szászok oly jól megélni a rendkívüli figyelmes gondozást igénylő tubarózsából. Mert kevés az a virág, amellyel annyi munka van, mint ezekkel. Ráadásul Erdélyben vágott virágként és hajtatással termesztik, nem a parfümök alapanyagát képező illóolaja miatt. Ioan Stoica egy 35 áras ültetvényre kalauzol, ahol becslése szerint legalább 90 ezer szál virág nő.
– világosít fel. Kérdésünkre, hogy a vízügyesek még nem kaptak észbe, hogy megfizettessék a folyóból kiszivattyúzott vizet, nemmel válaszol, de hozzáteszi, hogy a közeli Erzsébetvároson ismer olyan gazdát, aki az uniós pályázatát csak azok után adhatta le, miután a szivattyújára vízórát szerelt. „Még hozzáteszem, hogy három évre van szükség, amíg a virághagymából nyíló tubarózsa lesz. Abból a hagymából, amelyet a tél beállta előtt egyenként kiveszünk a földből” – mondja az idegenvezetőnk.
Akárcsak a legtöbb gazda, a holdvilági Erdei Minodora meg a válhídi Ţilli Alina Zsuzsanna is tíz-tíz áras felületen termeszt virágot. Míg előbbi kényszerből választotta a kertészkedést, ugyanis mint fogalmaz, túl fiatal a nyugdíjba vonuláshoz, de túl idős az új munkahely találásához, utóbbi kereset-kiegészítésként vágott bele a kertészkedésbe.
És bár a nagykereskedők sokszor másfél-két lejes ajánlatukkal csúfot űznek a termesztőkből, a jelenlegi 3 lejes értékesítési árból már meg lehet élni.
A gondot a segítség hiánya jelenti, hisz a szászok helyét átvevő román vagy néhány magyar gazdának már nincs ki segítsen, pedig munka nélküli cigány volna elég mindkét faluban. Csakhogy míg a reneszánsz kori Olaszországban a fiatal lányokat nem engedték az ültetvények mellett sétálni, nehogy megrészegüljenek bódító illatától, és csábításba essenek, Holdvilágon, a tubarózsák földjén sem mindenki számára vonzó a virág.
