Fotó: Vincze Csenge
Új ismeretekkel, tapasztalatokkal és élményekkel tértek haza a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai a hagyományos lengyelországi tanulmányútról. A kezdeményezésről Solymosi Zsolt, az intézmény aligazgatója számolt be a Krónikának.
2017. október 18., 12:522017. október 18., 12:52
2017. október 18., 15:142017. október 18., 15:14
Rekordszámú diák vett részt az október 13–15. között a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium által szervezett lengyelországi tanulmányúton, melynek keretében az auschwitz–birkenaui haláltáborok helyszínein tanultak a holokausztról, majd csapatos felfedezőkalandban volt részük Krakkóban.
valamint hogy megmutatjuk a gyerekeknek Auschwitz múzeumát, illetve a birkenaui haláltáborok helyszínét. Itt fél napot töltünk, és tizenévesen ez elég kegyetlen szembenézés az ott történt dolgokkal” – mondta el a Krónika megkeresésére Solymosi Zsolt, az intézmény aligazgatója, a kezdeményezés ötletgazdája.
Hozzátette, előre betervezett, idegenvezetőkkel előkészített útvonalat járnak be, melynek elég sok magyar vonatkozása van, hiszen Magyarországról is sok zsidót deportáltak Auschwitzba.
Az ötfős csapatok olyan feladatokat oldottak meg, amelyek tele voltak élménnyel, fejlesztette az angoltudásukat, többek között a lengyel–magyar barátságról kérdezték a helyieket, de lehetőségük volt megismerkedni Lengyelországgal is. Például amikor az aktuálpolitikáról érdeklődtek, megkérdezték, hogy jelenleg milyen törvények vannak, amelyek zavarják a lengyelek szabadságérzetét”
– részletezte az aligazgató. Mint kifejtette, jellegzetes lengyel ételeket is kóstoltak, és alaposan bejárták a főtér nevezetesebb látványosságait. Solymosi Zsolt lapunknak arról is beszámolt, hogy a diákok szabadidős tevékenységekben vehettek részt.
Most 78 diákkal voltam, ez rekordszám, csak egy emeletes busz volt elég ahhoz, hogy mindenki beférjen.
Közel hatvan tizedik osztályos diák mellett sokan másodjára vagy harmadjára vettek részt a tanulmányúton” – magyarázta az ötletgazda. Hozzátette, biciklitúrákat is szoktak szervezni, és elmentek már két keréken Krakkóig, de volt olyan diák, aki busszal is meg akarta tenni ezt az útvonalat.
A legizgalmasabb az egészben, hogy a gyerek egyedül vagy osztálytársaival fedez fel egy európai várost, és olyan ismereteket sajátít el, amit az iskola nem tanít meg. Ez kiváló alkalom arra, hogy a diákok a saját kezükbe vegyék a várost” – fogalmazott Solymosi Zsolt.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!