A kenyai kultúrába, az ott élő gyerekek mindennapjaiba kóstolt bele idén nyáron Sebestyén Ágnes. A kolozsvári egyetemista – aki hegedű szakon tanul a konzervatóriumban – a Krónikának elmondta, a harmadik világ országainak felfedezése, az ott élő emberek életmódjának megismerése régóta foglalkoztatta, azonban nem turistaként akart elmenni a fekete kontinensre, hanem közelről szerette volna látni az afrikai mindennapokat, amire szervezett kirándulások alkalmával nem nyílt volna lehetősége.
„Egy barátnőm ajánlotta ezt az afrikai önkéntes programot, így ismerkedtem meg egy amerikai idős férfival, aki 2015 óta szervez önkéntes utakat Kenyába, ahol európai és amerikai fiatalok segítenek árvaházakban élő gyerekeken” – mesélte a kolozsvári egyetemista. Elmondta, nem igazán voltak elvárásai az afrikai önkénteskedés kapcsán, mivel ez egy olyan világ, ami mindenki számára teljesen másképp tárul fel, inkább arra koncentrált, hogy az ott töltött idő alatt teljes mértékben jelen tudjon lenni, minél autentikusabban megtapasztalja a kenyai mindennapokat.
A program keretében Kenya délkeleti részén, Taita-Taveta megyében négy település árvaházát látogatták meg, ahol különböző programokat szerveztek a gyerekeknek. „Mindenik otthonban meleg szívvel, ölelésekkel fogadtak, hiszen egy-egy ilyen árvaházban nagyon sokan laknak, és ritkán adódik lehetőség arra, hogy a felnőttek külön-külön foglalkozzanak velük, nagyrészt egymásról gondoskodnak a gyerekek. Ez a fajta törődés felnőttkorban is megmarad, azt láttam, hogy abban a régióban, ahol mi voltunk, erőteljesen szembetűnő az összetartás közösségi szinten, a helyiek segítik egymást, amiben csak tudják” – mesélte Sebestyén Ágnes.
Hozzátette, ők vakáció idején voltak az afrikai országban, így szünetelt a tanítás, a gyerekek nem jártak iskolába, csak az általuk szervezett programokon vettek részt.
Ezeknek a tevékenységeknek nagyrészt ökumenikus missziós jellegük volt, csapatjátékok, éneklés, bibliai történetek, kézműves foglalkozások, érzelmi intelligenciát fejlesztő gyakorlatok szerepeltek a programban, ezenkívül növényeket is ültettek, megmutatták ezek gondozását, és elsősegélynyújtási tanfolyamot is szerveztek.
Kenyában az oktatásért fizetni kell, ezért nehéz helyzetben vannak főként az árva gyerekek, akiknek a világ más részeiből jövő támogatás nélkül nemigen van lehetőségük iskolába járni.
Nagyobb városokban fejlettebb az iskolahálózat, ezenkívül magániskolák is működnek, viszont szegényebb régiókban az alapokat sajátítják el a gyerekek, a továbbtanulás nagyon költséges.
Ezért is fontos számukra, hogy az önkéntesek közreműködésével minél több olyan tevékenységen vegyenek részt, ami szervezett formában történik, és kiegészíti a közoktatást – tette hozzá a fiatal lány.
Évekre van szükség ahhoz, hogy valaki megtapasztalja a kenyai valóságot, viszont egy önkéntes program is felvillantja azokat a jellegzetességeket, amelyek egyedivé teszik az afrikai kultúrát. Sebestyén Ágnes elmondta, nyilvánvalóan számos társadalmi különbség van az európai és afrikai társadalom között, legszembetűnőbb talán a közösségi élet.
Legyen szó az árvaházak közösségeiről, ahol a nagyok odafigyelnek a kicsikre, a városi piacon az árusok és vásárlók közti szoros kapcsolatról vagy a tuktuk, azaz ottani taxi sofőrjeiről, akik kedélyesen beszélgetve várakoznak az utasaikra. A templomokban hangos imádkozással, közös tapssal, tánccal, énekkel és rengeteg szolgálattal zajlik egy istentisztelet, egy-egy szertartás pedig több óráig is eltarthat” – mesélt élményeiről. Hozzátette, ottlétük alatt azt tapasztalták, hogy nemcsak az árvaházak lakói, hanem a helyiek is nyitottak az európaiak irányába, az utcán is hangosan üdvözlik őket, hogy „Jambo, muzungu”, ami szuahéli nyelven azt jelenti: „szia, fehér”.
Találkoztak egy maszáj harcossal is, aki mesélt a törzsi szokásaikról: a közösség tagjai napjainkban is a szabadban alszanak tehénbőrön, állatokra vadásznak, vörös és sötétkék a ruhájuk, és a nőknek van rövid hajuk, a férfiaknak pedig hosszú.
A globalizáció azonban elérte ezt a törzset is, vannak, akik – ahogy ő is – már nem követik a törzsi szokásokat, a nagyvárosokban keresik a boldogulást.
Sebestyén Ágnes arról is beszélt, egyre népszerűbb, hogy a világ gazdagabb országaiból Afrikában önkénteskednek a fiatalok. Ez egyrészt azért is vonzó a kalandvágyó fiatalok számára, mert egy teljesen más, egzotikus állatvilág, rejtélyes kultúra tárul fel szemük előtt, ami egyértelműen pozitív tapasztalat, viszont az afrikai élmények nem csupán ennyit jelentenek.
Úgy éreztem, nekik nagyon nehéz elbúcsúzni, és az együtt töltött idő után nagy szakadás történik: hiába kezdtek el kötődni, ragaszkodni hozzánk, valószínűleg nem fogunk velük újra találkozni, és hosszú idő, míg egy másik önkéntescsapat meglátogatja őket. Ez akkor rendített meg legjobban, amikor az egyik településen a 40 férőhelyes otthonban 60 gyerek közül el kellett búcsúznom a hétéves Rebeccától. Nagyon ritkán láttam az ottani gyerekeket sírni, de a kislány könnyezve mondta, hogy én vagyok a legjobb barátja, és minden nap gondol majd rám” – osztotta meg tapasztalatait a kolozsvári egyetemista lány. Arról is beszélt, hogy Kenyában vannak olyan árvaházak is, ahol folyamatosan zajlanak az önkéntes programok, így a gyerekek több törődést kapnak. Felkerestek Bura településen egy gyerekotthont, amelyet egy magyarországi alapítvány támogat, az itt lakó gyerekeken látszott, hogy foglalkoznak velük az önkéntesek, sokkal több éneket, verset tudtak magyar nyelven is, köztük a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amit lelkesen el is énekeltek nekünk – mesélte.
Nem kellett filter, a szememet elkápráztatták az ottani színes ruhák, kultúra, természet, állatvilág. Leírhatatlan az ottani naplemente szépsége, a több száz elefánt lassú bolyongása a szabadban. Az afrikai önkéntes út után mindenképp átértékelődött bennem a hála fogalma” – mondta Sebestyén Ágnes. Megjegyezte, bármikor visszamenne Afrikába, mert ajándékként tekint az ott szerzett élményekre, tapasztalatokra, amelyek megerősítették abban, hogy itthon is gyakrabban részt vegyen jótékonysági akciókban.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.