Kenyában az oktatásért fizetni kell, ezért nehéz helyzetben vannak főként az árva gyerekek, akiknek a világ más részeiből jövő támogatás nélkül nemigen van lehetőségük iskolába járni.

Ezért is fontos számukra, hogy az önkéntesek közreműködésével minél több olyan tevékenységen vegyenek részt, ami szervezett formában történik, és kiegészíti a közoktatást – tette hozzá a fiatal lány.

„Jambo, muzungu”, azaz „szia, fehér”

Évekre van szükség ahhoz, hogy valaki megtapasztalja a kenyai valóságot, viszont egy önkéntes program is felvillantja azokat a jellegzetességeket, amelyek egyedivé teszik az afrikai kultúrát. Sebestyén Ágnes elmondta, nyilvánvalóan számos társadalmi különbség van az európai és afrikai társadalom között, legszembetűnőbb talán a közösségi élet.

Legyen szó az árvaházak közösségeiről, ahol a nagyok odafigyelnek a kicsikre, a városi piacon az árusok és vásárlók közti szoros kapcsolatról vagy a tuktuk, azaz ottani taxi sofőrjeiről, akik kedélyesen beszélgetve várakoznak az utasaikra. A templomokban hangos imádkozással, közös tapssal, tánccal, énekkel és rengeteg szolgálattal zajlik egy istentisztelet, egy-egy szertartás pedig több óráig is eltarthat” – mesélt élményeiről. Hozzátette, ottlétük alatt azt tapasztalták, hogy nemcsak az árvaházak lakói, hanem a helyiek is nyitottak az európaiak irányába, az utcán is hangosan üdvözlik őket, hogy „Jambo, muzungu”, ami szuahéli nyelven azt jelenti: „szia, fehér”.

Erőteljes ragaszkodás az önkéntesek felé

Sebestyén Ágnes arról is beszélt, egyre népszerűbb, hogy a világ gazdagabb országaiból Afrikában önkénteskednek a fiatalok. Ez egyrészt azért is vonzó a kalandvágyó fiatalok számára, mert egy teljesen más, egzotikus állatvilág, rejtélyes kultúra tárul fel szemük előtt, ami egyértelműen pozitív tapasztalat, viszont az afrikai élmények nem csupán ennyit jelentenek.

Úgy éreztem, nekik nagyon nehéz elbúcsúzni, és az együtt töltött idő után nagy szakadás történik: hiába kezdtek el kötődni, ragaszkodni hozzánk, valószínűleg nem fogunk velük újra találkozni, és hosszú idő, míg egy másik önkéntescsapat meglátogatja őket. Ez akkor rendített meg legjobban, amikor az egyik településen a 40 férőhelyes otthonban 60 gyerek közül el kellett búcsúznom a hétéves Rebeccától. Nagyon ritkán láttam az ottani gyerekeket sírni, de a kislány könnyezve mondta, hogy én vagyok a legjobb barátja, és minden nap gondol majd rám” – osztotta meg tapasztalatait a kolozsvári egyetemista lány. Arról is beszélt, hogy Kenyában vannak olyan árvaházak is, ahol folyamatosan zajlanak az önkéntes programok, így a gyerekek több törődést kapnak. Felkerestek Bura településen egy gyerekotthont, amelyet egy magyarországi alapítvány támogat, az itt lakó gyerekeken látszott, hogy foglalkoznak velük az önkéntesek, sokkal több éneket, verset tudtak magyar nyelven is, köztük a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amit lelkesen el is énekeltek nekünk – mesélte.

Nem kellett filter, a szememet elkápráztatták az ottani színes ruhák, kultúra, természet, állatvilág. Leírhatatlan az ottani naplemente szépsége, a több száz elefánt lassú bolyongása a szabadban. Az afrikai önkéntes út után mindenképp átértékelődött bennem a hála fogalma” – mondta Sebestyén Ágnes. Megjegyezte, bármikor visszamenne Afrikába, mert ajándékként tekint az ott szerzett élményekre, tapasztalatokra, amelyek megerősítették abban, hogy itthon is gyakrabban részt vegyen jótékonysági akciókban.