Tárlatok a csúcson

A Tutanhamon kincse című budapesti tárlatot választották 2009 legjobb kiállításának az Antropos kulturális magazin szavazásán. Az internetes voksoláson 16 ezren vettek részt. A megmérettetésben olyan tárlatok szerepeltek, mint a Szépművészeti Múzeum Alfons Mucha: A nő dicsérete és a Botticellitől Tizianóig című tárlata.

2010. március 08., 10:192010. március 08., 10:19

Az előbbit a szecesszió cseh mesterének legszebb plakátjaiból, festményeiből, rajzaiból és fényképeiből állították össze a kurátorok, a másik 80 reneszánsz művész 130 festményét mutatta be, amelyeket a világ félszáznál több múzeumából kölcsönöztek.

A kiállított művek között volt a művészettörténet egyik leghíresebb és legértékesebb alkotása, Leonardo da Vinci Hermelines hölgye. A jelöltek között szerepelt a szegedi Andy Warhol-kiállítás, amelyen anyaga, a látogatók egyebek közt találkozhattak a pop-art legismertebb képviselőjének Marilyn Monroe-sorozatával és Mao Ce Tung-portréival is. Rész vett a szavazáson a Ludwig Múzeum három rendezvénye - az Anton Corbijn retrospektív kiállítás, valamint a Robert Capa- és a Simon Starling-tárlat is.

A budapesti Tutanhamon-kiállítás az ősi Egyiptom titokzatos világába történő időutazásra invitálja a látogatókat, akik abban a formában láthatják a tárgyakat, ahogyan Howard Carter brit régész pillanthatta meg 1922. november 4-én a fáraó kincseit. A 2500 négyzetméteres tárlaton a látogatók multimédiás eszközök segítségével megismerik Howard Carter életét és Tutanhamon történetét, a tárlat második része teljes pompájukban mutatja be a legfontosabb leleteket. Kincsekkel teli dobozok és ládák láthatók, megtekinthető a sír mélyén álló kvarcit szarkofág másolata, a kairói Egyiptomi Múzeumban kiállított szentélyek replikái. A tárlat felvonultatja Tutanhamon ékszereit, harci szekerét, és híres aranymaszkjának tökéletes másolatát. A kiállítás április 25-ig tekinthető meg a budapesti VAM Design Centerben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait