A Magyar Szülők Szövetsége által kezdeményezett Szeretetvonal projekt keretében kapott számítógépet a nagykendi tanuló
Fotó: Magyar Szülők Szövetsége
Átvették az online oktatáshoz szükséges, a Szeretetvonal projekt keretében felajánlott első digitális készülékeket a diákok. A kampányt kezdeményező Magyar Szülők Szövetsége nagy összegű felajánlásról számolt be, viszont úgy véli, továbbra is nagy szükség van segítségre.
2020. május 26., 19:572020. május 26., 19:57
Megérkeztek a Szeretetvonal elnevezésű projekt keretében felajánlott első digitális eszközök az új tulajdonosokhoz. A legelső egy Beszterce-Naszód megyei végzős diákhoz került, de Szászrégenben, Vulkánban, Nagykenden (Maros megye) is örülnek már gyerekek az új számítógépeknek, laptopoknak, okostelefonoknak.
A projektet kezdeményező Magyar Szülők Szövetsége szerint aránytalanul kevés a felajánlás az igényléshez képest – tájékoztatták hétfőn szerkesztőségünket a projektvezetők, akik szerint nagy szükség van a segítségre. Közleményükben megjegyzik, hogy
Ebből a Magyar Szülők Szövetsége 50 vadonatúj táblagépet vásárolt a leginkább rászoruló gyerekeknek. „Számítottunk segítségre és felajánlásra, de ekkorára nem igazán. Úgyhogy fülig ér a szánk” – mondta Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke.
A legtöbb igénylés Kovászna megyéből származik, felajánlás viszont alig. Arad megye kakukktojás, mert onnan nem futott be egyetlen igénylés sem, viszont érkezett felajánlás. Ezek a készülékek a legközelebbi megyében lakó gyerekekhez kerülnek.
Az igénylések folyamatosan érkeznek, a projektvezetők első körben a már befutott kéréseknek próbálnak meg eleget tenni. Felhívták a figyelmet arra, hogy nagyon nagy szükség van további felajánlásokra, hogy a gyerekek tanulni tudjanak.
– fogalmazott Csíky Csengele.
Kézzelfogható segítség. A legelső digitális eszköz egy Beszterce-Naszód megyei végzős diákhoz került
Fotó: Magyar Szülők Szövetsége
A Szeretetvonal – Digitális oktatás nevű projektet a Magyar Szülők Szövetsége nem egészen egy hónappal ezelőtt indította útjára azért, hogy ellássa az online oktatáshoz szükséges készülékekkel az állami oktatásban részt vevő gyerekeket. Nem minden családban van megfelelő mennyiségű készülék. Az elképzelés szerint akiknek fölös készülékeik vannak, odaadhatják azokat a rászoruló gyerekeknek.
A kezdeményezők ezért továbbra is kérik a segítséget: ha bárkinek van olyan jó állapotban levő laptopja, táblagépe, okostelefonja, teljesen felszerelt számítógépe, amit már nem használ, vagy amit nélkülözni tud, kérik, adja azt át egy olyan gyereknek, akinek szüksége lesz rá az online oktatásban. Nem kell mást tenni, mint jelezni a felajánlást a következő e-mail-címen: mszulok@gmail.com. A szövetség munkatársai felveszik a felajánlóval a kapcsolatot.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!