Szatmári kalandvágyók a Budapest–Bamako Ralin: a verseny mellett jótékonysági akciókban is részt vesz a partiumi házaspár

Czikai Éva szerint óriási segítség, hogy a szervezők felosztják az útvonalat fontos megállókat megjelölve •  Fotó: Czikai Éva

Czikai Éva szerint óriási segítség, hogy a szervezők felosztják az útvonalat fontos megállókat megjelölve

Fotó: Czikai Éva

Saját ritmusban próbálja felfedezni Afrika természeti látványosságait, kulturális érdekességeit Czikai Éva szatmárnémeti fodrász, aki férjével közösen először nevezett be a Budapest–Bamako Ralira.

Bede Laura

2020. január 29., 18:272020. január 29., 18:27

2020. január 30., 12:092020. január 30., 12:09

Első alkalommal indul a pénteken kezdődő Budapest–Bamako Ralin Czikai Éva szatmárnémeti fodrász, aki férjével, Dan Fabiannal közösen Renault Megane kabrióval vág neki a közel kilencezer kilométeres útnak. A Krónika érdeklődésére Czikai Éva elmondta, a partiumi városban egy motoros létrehozta a Transilvania for Africa nevű csapatot, amely közel 40 tagot számlál, ebből 17-en motorral, a többiek kisebb-nagyobb autókkal neveztek be a világ legnagyobb amatőr ralijaként jegyzett versenyre.

A szatmári fodrász házaspár túrakategóriában indul, ezenkívül van motor-, verseny- és spiritkategória.

„Mi nem vagyunk ralisok, teljesen más típusú szabadidős tevékenységekben szoktunk részt venni. Én általában a hegyekben túrázom, két évvel ezelőtt megmásztam a Himaláját, a férjem pedig nemzetközi búvároktató. Semmiképp sem szeretnénk versenyezni, hanem saját ritmusunkban megpróbáljuk felfedezni Afrika kontinensének ezt a részét” – fogalmazott Czikai Éva. Hozzátette, őt személy szerint nagyon érdeklik a természeti jellegzetességek, illetve a különböző országokon áthaladva a kultúrának, az emberek ritmusának, világhoz és élethez való hozzáállásának változása.

Kifejtette, a szervezők nagyon szimpatikusak, mert rengeteg segítséget nyújtanak. Megadják az indulási és érkezési pontot, de az útvonalat nem jelölik meg, hanem különböző pontokat lehet összekötni attól függően, hogy milyen kategóriába, illetve milyen járművel neveztek be a versenyzők a ralira.

Idézet
Mindenki saját magára van utalva, az útvonalat is saját maga tervezi meg annak függvényében, hogy mennyire kalandvágyó. Ettől eltekintve óriási segítség, hogy a szervezők legalább felosztják a teljes útvonalat, olyan megállókat megjelölve, ahol benzinkút található, vagy vizet lehet vásárolni. Ezenkívül nagyon sokat segítettek abban, hogy megkapjuk a beutazási vízumokat és autóengedélyeket”

– mutatott rá a versenyző. Hozzátette, ezeken az országokon nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen egyedül átjutni.

Dan Fabian a Budapest–Bamako Ralira benevezett Renault Megane kabrióval •  Fotó: Czikai Éva Galéria

Dan Fabian a Budapest–Bamako Ralira benevezett Renault Megane kabrióval

Fotó: Czikai Éva

A rali hivatalosan pénteken 14 órakor kezdődik Budapesten, és a résztvevőknek Európán keresztül Marrákesbe kell érniük február 3-ig. A futam egy része indul a magyar fővárosból, a versenykategóriások kötelezően, a túrakategóriások nem feltétlenül. A következő indulás Marrákesből február 4-én reggel lesz, itt csatlakoznak a motoros csapatok, ugyanis ők a téli körülmények között nem motorozhatják át negyed Európát – magyarázta a szatmári résztvevő.

A Budapest–Bamako Rali hivatalos oldalán szereplő leírás szerint ezt követően látványos hegyi utak, az Atlaszt átszelő sziklás ösvények, a Sarhro- és Bani-hegységek régi Dakar-pisztjei fogadják az indulókat Marokkóban. A szervezők idén igyekeztek úgy összerakni az útvonalat, hogy Marokkó melegebb és kevésbé csapadékos részén haladjanak át.

A továbbiakban a rali ellátogat Mauritánia leglátványosabb tájaira, ahol klasszikus szaharai autózás vár az indulókra.

Aranyszínű homokdűnéken, puha homokos részeken, és kiszáradt sóstavak medreiben is autóznak majd.

A következő napokban Szenegál kis falvain, szűk, szamárkocsis ösvényeken át halad a mezőny a dindefelói vízesésig, ami hűsítő fürdőt ígér a meleg napok után. A száraz szavannákat, buja erdők és sűrű dzsungelek váltják fel. A guineai magasföldek legfestőibb részén keresztül haladva jutnak el Sierra Leonéba és az Atlanti-óceán partjaihoz. A megérkezés a tervek szerint február 16-án lenne.

Czikai Éva arról is beszámolt lapunknak, hogy számukra a legfontosabb a rali jótékonysági része.

Két projektben vesznek részt: az egyik kútfúrást foglal magában egy szenegáli faluban, a másik keretében gyümölcsfákat ültetnének Guinea és Sierra Leone között egy helyi szervezet segítségével.

„Mivel kicsi járművel megyünk, ezért nem férne bele sok iskolai felszerelés vagy egészségügyi eszköz. Viszont sok résztvevő kamionra pakol, általában iskoláknak és egészségügyi központoknak visznek adományt. Például a kolozsvári motoros csapat, ha jól tudom, 1800 gyereknek való tanfelszerelést szállít teherautón” – részletezte a szatmárnémeti fodrász.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben