Fotó: Cdep.ro
Szabadlábon vizsgálják azt a férfit, aki hétfő hajnalban ittas állapotban betörte a bukaresti parlament egyik ablakát, majd behatolt az épületbe – közölte kedden a bukaresti rendőr-főkapitányság.
2021. december 28., 21:162021. december 28., 21:16
2021. december 28., 21:192021. december 28., 21:19
A férfit egy nappal korábban őrizetbe vette a rendőrség, kedden azonban a fővárosi ötödik kerületi ügyészség úgy döntött, hogy a gyanúsítottat szabadlábon vizsgálják munkahelyre való jogtalan behatolás és rongálás miatt.
A fővárosi rendőrség hétfő reggel közölte: hajnali 4 óra körül jelezték a parlament védelmét ellátó csendőrök, hogy elfogtak egy ittas személyt az épületben. Az első vizsgálatok szerint a férfi átmászott a kerítésen, majd betört egy ablakot, ezen keresztül jutott be a parlamentbe.
Sajtóértesülések szerint az ír férfi taxizással foglalkozik hazájában, és szórakozni jött Bukarestbe. Többek között egy sztriptízpárban is megfordult vasárnap éjjel, és szeszes italon kívül állítólag kábítószert, kokaint is fogyasztott. A rendőröknek a kihallgatása során azt mondta: azt hitte, hogy a szállodába hatolt be, ahol a szobáját kereste, de a részletekre nem emlékszik.
Egy ittas férfi az ablakon át behatolt a bukaresti parlament épületébe hétfőre virradóra – tájékoztatott a fővárosi rendőrség.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!