Nyugat-nílusi vírus okozta fertőzés következtében elhunyt egy 79 éves nő – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
2016. augusztus 07., 16:242016. augusztus 07., 16:24
Laurenţiu Colintineanu, a tárca szóvivője elmondta, a szúnyogcsípés útján terjedő vírus egy Ialomiţa megyei nőt fertőzött meg, aki egyéb betegségekkel is küzdött, szervezete pedig nem tudott megbirkózni az újabb fertőzéssel. A nőt még július 28-án szállították kórházba, és néhány nap múlva halt meg. Romániában az elmúlt négy évben nem történt haláleset nyugat-nílusi vírus miatt.
A szóvivő elmondta, a nőt a vírus okozta agyhártyagyulladással utalták kórházba. Emlékeztetett, az Egyesült Államok betegségmegelőzési központja szerint a vírussal megfertőződött személyek 70-80 százalékánál a fertőzés semmilyen tünetet nem okoz, és csupán egy százaléknál jelentkeznek idegrendszeri problémák, illetve agyhártyagyulladás. A legveszélyeztetettebb csoportban, az időskorúak körében 4 százalékos a halálozási arány, vagyis rendkívül ritka a súlyos formában jelentkező, illetve halállal végződő fertőzés. „Nincs a lakosság körében aggodalomra okot adó, súlyos helyzet” – mondta Colintineanu.
A nyugat-nílusi láz egy vírusbetegség, amely szúnyogcsípéssel terjed. Eddig főleg Afrikában, Európa déli részein, a Közel-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban észlelték. Az ember mellett megtámadhatja a madarakat, lovakat, kutyákat és más állatokat is. A kórokozó vírust először 1937-ben azonosították Uganda nyugat-nílusi régiójában (innen a neve), majd újból kimutatták 1950-ben Egyiptomban, itt okozta az első nagyobb járványt.
Egy korábban ismeretlen zenei darabot fedeztek fel egy németországi könyvtárban, amelyet valószínűleg Wolfgang Amadeus Mozart szerzett tinédzserkorának elején.
Sokan kíváncsiak lehetnek arra, hogy milyen ételek szerepelnek egy harci fejadagban, ugyanis a román katonák csomagját bemutató videót már több mint 10 ezren megtekintették YouTube-on.
Új turisztikai látványossággal bővül a Görgény völgye: a Medvék ösvénye elnevezésű, 25 kilométeres tematikus útvonal a Maros megyei Görgényorsovát veszi körbe, érintve a környék összes nevezetességét.
Nem kell messzire utazniuk Erdélyből azoknak, akik ritka építészeti, idegenforgalmi látványosságot kívánnak megcsodálni: mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára a Sátoraljaújhelyen megépült, a nemzeti összetartozásról elkeresztelt függőhidat.
A hirtelen érkezett hideg időjárás nagyon negatívan befolyásolja a még tájainkon tartózkodó fecskék életét: Magyarországon vadvédelmi szakemberek próbálnak segíteni a rossz állapotba került kis madarakon.
A Terminátor filmek sztárjával, Kalifornia állam korábbi kormányzójával edzett Orbán Viktor – közölte fotós és videós összeállítással Facebook-oldalán a miniszterelnök.
Kicenzúrázta Jeremy Allen White színésznek a vasárnapi Emmy-díjátadón mondott köszönő beszédéből a „Jézus Krisztus!” felkiáltást az ABC (American Broadcasting Company) kereskedelmi televízió.
A kolozsvári botanikus kertben idén újra megrendezik a már hagyományosnak számító őszi, Lepkék a levegőben című kiállítást, amelyen élő pillangókat lehet megcsodálni.
Új évaddal jelentkezik szeptember 15-től a közmédia tudományos-ismeretterjesztő műsora, a Delta, amelynek műsorvezetője Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell.
Lebeszélt szándékáról köszönhet Jon Bon Jovi egy nőt, aki hídról leugorva akart véget vetni az életének az Egyesült Államokban.
szóljon hozzá!