Fotó: KOMITI
Közel tízezer ember tombolt a kolozsvári új sportcsarnokban tartott Edda Művek és Holograf rockegyüttes koncertjén.
2017. október 08., 21:212017. október 08., 21:21
2017. október 08., 22:342017. október 08., 22:34
Kicsinek bizonyult a kolozsvári új sportcsarnok a magyar és román rock két legendás együttesét színpadra állító, „Rock határok nélkül” mottójú szombat esti koncerten, amely
A rajongók hosszan kígyózó sorokban haladtak a bejárat felé, de sokan az előtérben hallgatták végig a pop-rock műfajban játszó, 1978-ban Bukarestben megalakult Holograf zenekar első dalait.
A rendezvény mottója, bár metaforikusan, de akkor nyilvánult meg, amikor a Party Zone elnevezésű küzdőtérre jegyet váltók közül páran – szabálytalanul – a korlátokat átlépve, felmásztak a Standard Seat nevű tribünre, ahol jóval kisebb volt a tolongás.
A kezdeti zsúfoltság idővel enyhült, de az első koncert lejártáig nehezen vagy szinte teljesen megközelíthetetlenek voltak a küzdőtér szélén felállított italpultok, ahol átlagos „koncertárak” voltak érvényben.
akik Dan Bittmannal, a Holograf együttes frontemberével együtt énekelték a régi slágereket és új dalokat egyaránt.
Húszperces szünet után a helyszínen maradt közönség háromnegyede a rock, hard rock és blues rock stílust képviselő, 1980-ban létrejött Edda Műveket köszöntötte a színpadon.
A hangulat változatlanul jó maradt a koncert végéig, majd az Edda-rajongók a népszerű, Az éjjel soha nem érhet véget című dallal „tapsolták vissza” a legendás együttest a színpadra. Az esemény egy Magyarországon és Romániában is működő áruházlánc kolozsvári üzletének 10 éves fennállását ünnepelte.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!