A Mikulás Fekete Péter nevű kísérői idén már nem voltak koromfeketére maszkírozva
Fotó: ANP
Nagyszabású rendőrségi védelemmel érkezett meg szombaton a hollandiai Apeldoorn városába a Mikulás (Sinterklaas) és Fekete Péter (Zwarte Piet) nevű kísérői, akiket a hagyományt támogató, illetve ellenző demonstrálók fogadtak.
2019. november 16., 21:122019. november 16., 21:12
2019. november 16., 21:192019. november 16., 21:19
A holland nyelvterületen a Mikulást kísérő Fekete Péter alakja körül minden évben hatalmas vita alakul ki. A feketére mázolt arcú, afrofrizurás, fülbevalós Fekete Péter alakja a 19. század közepén kapcsolódott össze a Mikulással, de bírálói szerint manapság a figura már kimeríti a rasszizmust, mivel azt a kort idézi, amikor Hollandia rabszolgák tömegét alkalmazta főleg Dél-Amerikában, a mai Suriname területén.
A hagyományoknak megfelelően a Mikulás kísérői a kéménycsöveken keresztül jutnak be a házakba az ajándékokkal.
Az ünnepséget kísérő megmozdulásokon őrizetbe vették az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű szélsőjobboldali szervezet hollandiai ágának több tagját, köztük a vezetőjét, Edwin Wagensveldet is. Az ANP holland hírügynökség szerint elhagyták a tüntetésre számukra kijelölt helyszínt. A helyi Pegida-vezető ráadásul Fekete Péternek öltözött, hogy a hagyomány fenntartása mellett tüntessen. Több holland városban is utcákra vonultak a hagyomány támogatói, de ellenzői egyaránt. A Dobjátok ki Fekete Pétert nevű mozgalom hat városban tartott rendezvényt, köztük Hágában és Groningenben is. Hágában a mozgalom néhány száz tagja tüntetett transzparenseket feltartva, amelyeken Fekete Péter rasszizmust jelöl felirat volt olvasható.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a hollandok 59 százaléka megtartaná a fekete arcú Fekete Péter alakját, míg 26 százalékuk szerint a hagyománynak fokozatosan meg kellene változnia. A tüntetések 2011-es kezdetekor a megkérdezettek mindössze 7 százaléka mondta, hogy a figurának alkalmazkodnia kellene a változó időkhöz. A 17,3 millió lakosú Hollandia mintegy 15 százaléka különböző etnikai kisebbség tagja.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!