2010. szeptember 20., 10:202010. szeptember 20., 10:20
Szombaton délután 2-től tartott előadást a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében kizárólag pedagógusoknak a gyerek-szülő-tanár kapcsolatról, illetve a kölcsönös bizalom fontosságáról. Este 7 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában került sor a hivatalos, mindenki számára nyitott előadásra, ahol telt ház fogadta a népszerű pszichológust.
A többnyire szülőkből álló közönség számára nem minden volt újdonság, ami a színpadon elhangzott, azonban sokakat arra ösztönzött, gondolják át nevelési szokásaikat. Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője szeretne a jövőben több magyarországi szakembert is meghívni, így a tervek szerint őszszel Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus előadására kerülhet sor a megyeközpontban. Marosvásárhelyen pénteken tartott előadást Ranschburg Családunk: Harcmező vagy békesziget? Konfliktusok és megoldások címmel. Az előadói körút utolsó állomásán, Sepsiszentgyörgyön vasárnap találkozott az érdeklődőkkel a Jól értjük egymást? Jól szeretjük egymást? Szülők és gyermekek című előadása keretében.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.