Fotó: Pál Árpád
Erdélyi tehetségek mutatták meg énektudásukat az RTL Klub által szervezett X-Faktor-meghallgatásokon május 4. és 7. között.
2017. május 08., 13:462017. május 08., 13:46
2017. május 08., 14:292017. május 08., 14:29
Átlagon felül teljesítettek a versenyzők az erdélyi városokban, a május 4. és 7. között tartott X-Faktor-meghallgatásokon – számolt be a Krónikának Szűcs Viktor, a tehetségkutató műsor munkatársa.
A pénteki kolozsvári előválogatót a Bulgakov kávéházban szervezték, ahol páran a helyszínen figyeltek fel arra, hogy épp tehetségkutatás zajlik, és spontán ötlettől vezérelve ragadtak mikrofont a kávézó pincéjében. A tudatosan az előválogatóra érkezett versenyzők is megmutatták énektudásukat:
Szűcs Viktor elmondta, az erdélyi jelentkezőket nem csupán jó énekhang jellemzi: némelyikük igazi karakter, ami szintén sokat számít a televíziós tehetségkutatóban. A stáb tagja beszámolt arról is, hogy a csatorna nem szabott földrajzi kvótát az erdélyiek számára, így a legtehetségesebb jelentkezők közül akár többen is képernyőre kerülhetnek a műsorban. Szűcs Viktor szerint számottevő volt az érdeklődés, mert
A kolozsvári meghallgatás után rögtön Marosvásárhelyre utazott a csapat, majd szombaton Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen, vasárnap pedig Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön rögzítették az erdélyi tehetségek produkcióit.
Az X-Faktor munkatársa szerint nem szokatlan számukra, hogy egy napon több meghallgatást forgatnak le, mert ezt Magyarország valamennyi megyéjében is megteszik. Május 20-án X-Faktor nyílt napot tartanak az RTL Klub székházában, az esemény keretében utolsó alkalommal mutathatják meg tehetségüket a versenyzők.
A műsor idei évadának újdonsága, hogy Tóth Gabi énekesnő, a tavalyi év nyertesének mentora idén átadja a helyét, így Gáspár Laci, Puskás Peti és ByeAlex mellé új zsűriarcot is várhat a közönség, illetve új műsorvezetőre is lehet számítani.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!