Fotó: Facebook/Kemény Kastély Őrei
Kultúránk továbbadásának fontossága, hagyományaink megőrzése ösztönzi évről évre a marosvécsi Kemény-kastély őreit, hogy folytassák a kihívásokkal, újdonságokkal teli versenyt – mondták lapunknak az Örökségünk Őrei vetélkedőt megnyert szászrégeni csapat vezetőtanárai.
2021. május 29., 09:242021. május 29., 09:24
Online díjátadóval zárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, amelyen a versenyben maradt négy csapat tagjai, tanárai vettek részt. A szakmai zsűri döntése alapján a marosvécsi Kemény-kastély őrei, a szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceum csapata nyert. „Minden verseny új kihívást jelent számunkra. Mivel esetünkben már jól összekovácsolt csapatról van szó, bíztunk abban, hogy ebben az évben is sikerrel járunk. Gratulálni szeretnénk minden résztvevőnek, hiszen a mostani helyzetben helytállni külön kihívás volt” – mondta a Krónika megkeresésére Reichenberger Iringó és Székely Rozália.
A csapat két vezetőtanára emlékeztetett, hogy már 2017-től – amikor Maros megye is csatlakozott a mozgalomhoz – jelen voltak a Kemény-kastély őreivel az online felületen, több mint 20 nyelvre fordították le a nemesi lak történetét, és minden magyarlakta megyében megjelent egy újságcikkük. Ugyanakkor többnyelvű Facebook-oldalt működtetnek, ezért eléggé hozzá voltak szokva a virtuális térhez.
Csapatunk már négyéves múlttal rendelkezik. A kultúránk továbbadásának fontossága, hagyományaink megőrzése motiválja évről évre a Kemény-kastély őreit, hogy folytassák a kihívásokkal, újdonságokkal teli versenyt. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget” – fogalmaztak a szászrégeni iskola pedagógusai.
Az Örökségünk Őrei – fogadj örökbe egy műemléket! országos örökségvédelmi versenyen második helyezést értek el a szatmárnémeti Vécsey-ház őrei, harmadikok lettek a gyulafehérvári Gizella-udvar örökbefogadói, negyedik helyen pedig a Most(K)Kőhalom nevű csapat végzett, amely a szegény emberek régészének, László Gyulának a szülőházára hívta fel a figyelmet. A versenyen részt vevő fiatalok ismét bebizonyították, hogy fontos számukra az örökségvédelem és képesek élettel megtölteni az épületeket – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
„Néha, amikor a közösségi hálókon görgetek, szembejön velem a csapatok egy-egy aktuális bejegyzése, annak ellenére, hogy az általunk kitűzött feladatok szerint csak januárig kellett volna tartalmakat megosztani az oldalon. Hihetetlenül örülök ezeknek, mert azt bizonyítják, hogy a csapatok nem csak azért dolgoznak, mert épp ez a feladat, hanem mert élvezik, szeretik és mert tudják, tapasztalják, hogy erre szükség van, a munkájuknak értelme van” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, a verseny ötletgazdája. Hozzátette, ez hihetetlenül erős visszajelzés és megerősítés, hogy
Rámutatott, az Örökségünk Őrei verseny jelen kiadását 2019-ben indították el, akkor nem tudtak semmit arról, hogy mi vár a versenyzőkre és szervezőkre. A vetélkedőre 19 csapat jelentkezett, amelyek nagyon lelkesen és szorgalmasan végezték a feladatokat, kiállításokat, jótékonysági bálokat és vásárokat, szavaló- és történelmi versenyeket, virtuális tárlatvezetéseket, múzeumpedagógiai rendezvényeket, koncerteket, rockoperát szerveztek az épületekben, iskoláikban.
Sokan azóta már egyetemen vannak, vagy a járvány miatt kénytelenek voltak kiszállni a versenyből. „Remélem a következő tanévben ismét a megszokott módon, sok rendezvénnyel, személyes találkozásokkal tudjuk ünnepelni örökségünket!” – összegzett Hegedüs Csilla.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!