Fotó: Facebook/Darabont Eduárd
Az erőnléti felkészültségen kívül az embernek szellemileg is a helyzet magaslatán kell állnia, hogy felérjen a csúcsra – vallja Darabont Eduárd. A kolozsvári hegymászó a tervek szerint ma indul az Alpokba, a Matterhorn-expedícióra.
2020. július 16., 11:052020. július 16., 11:05
2020. július 16., 11:262020. július 16., 11:26
Az Alpok legszebb és egyben az egyik legnehezebben mászható négyezres hegycsúcsát szeretné meghódítani hamarosan Darabont Eduárd. A kolozsvári hegymászó szerint a 4478 méteres Matterhorn minden alpinista álma.
– mondta a Krónika érdeklődésére az autótechnikus, aki a tervek szerint ma indul Svájcba. Hozzátette, jelenleg az ország elhagyása sokkal nagyobb bizonytalanságot jelent számára, mint a hegy megmászása.
Fotó: Facebook/Darabont Eduárd
Ennek ellenére az expedícióra való felkészülés folyamatos. „Odafigyelek arra, hogy mit és mennyit eszem, szellemileg próbálok kiegyensúlyozott lenni, a fizikai edzések pedig elengedhetetlenek. Mászóteremben, sziklafalon vagy éppen kirándulás, biciklizés során is szoktam edzeni. Nem elegendő a fizikai felkészültség, az embernek szellemileg is a helyzet magaslatán kell állnia” – fogalmazott a kincses városi hegymászó. Mint kifejtette,
Darabont Eduárd szerint a Matterhorn meghódításához mindez szükséges, és „a cél elérése az önmagunk fölött aratandó győzelem”. Az Alpok hetedik legmagasabb (ha a Mont Blanc-t és a Monte Rosa masszívumokat egy csoportnak tekintjük) hegycsúcsát egy strasbourgi orvos barátjával közösen mássza meg.
Fotó: Facebook/Darabont Eduárd
Az alpinista 2017-ben megkapta a Magyarország legjobb hegymászója díjat. Eddig hat négyezer méter fölötti csúcsot mászott meg: Elbrus 5642 m – Kaukazus, Kala Patar 5563 m – Himalája, Mont Blanc du Tacul 4248 m – Alpok, Mont Maudit 4465 m – Alpok, Mont Blanc 4810 m – Alpok, Ama Dablam 6812 m – Himalája.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!