Növekvő komfort a szigetlakóknak

Sziget Fesztivál tizennegyedszerre „Örömmel jelenthetem be, hogy a Sziget Fesztivált a jövőben is megrendezzük annak ellenére, hogy eladták a Hajógyári-szigetet” – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Müller Péter Sziámi. Az idén augusztus 9. és 16. között rendezendő fesztiválon a szolgáltatások minőségén igyekeznek javítani a szervezők. Jobb lesz a közvilágítás, javulnak a higiéniai szolgáltatások, külön sátrat állítanak a dzsesszrajongóknak, és megpróbálják élővé varázsolni éjszakára is a nagyszínpad előtti teret.

Gazda Árpád

2006. május 12., 00:002006. május 12., 00:00

A rendezvény egyik főszervezője, Müller Péter Sziámi elmondta: a sziget déli része, az üzemi épületek, a jachtkikötő eladása nem érinti a fesztivált, sőt, ha felépül a tervezett komplexum, megkönnyíti a helyzetüket, hiszen könynyebb lesz feljutni a szigetre, és megoldódik az örökös elszállásolási kérdés is.
A tavalyinál is jobb, szebb Sziget Fesztivált ígért Gerendai Károly, a másik főszervező. Mivel jelenleg a szervezőknek az a legnagyobb gondjuk, hogy a Sziget megtelt, hiszen tavaly több olyan nap is volt, amikor a napijegyek is elfogytak, idén olyan fesztivált szeretnének, ahol mindenki a lehető legjobban, legkomfortosabban érzi magát.

Hazamenős napijegy a kínálatban
Több újdonság is várja idén a látogatókat. Gerendai az egyik legfontosabb újdonságként a „hazamenős” hetijegyet említette. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy ugyan sokan megveszik a hetijegyet, amely eddig egyben sátorozási lehetőséget is jelentett, de nem mindenki aludt kint. Ezért idéntől a 25 ezer „ottalvós-sátorozós” jegy mellé további 15 ezer olcsóbb, hazamenős hetijegyet is kínálnak. Kevesebb lesz a napijegyek száma, a tavalyi 40 ezerhez képest 25 ezer, ezeket viszont elővételben is meg lehet vásárolni. Az eddigi szolgáltatások idén is elérhetőek lesznek, a látogatók komfortérzetét hivatott növelni, hogy jelentősen több lesz a tisztán tartható, kivilágított konténervécék száma. Fejlesztik az egyes színpadok hangminőségét, a nagyszínpad előtti teret pedig, amely az esti koncertek után holttérré változott, „konstruktív vizuális térré” alakítják át: több felületet is megvilágítanak. A színpadra vetített képanyag háromdimenziós animációban készül. A kreatív csapat minden este improvizál majd, olyan alkotásokat hoz létre, amelyek tükrözik a Sziget hangulatát, tartalmát.

Dzsessztől a Silent Discóig
Újdonságnak számít a nemzetközi dzsesszsátor. Gerendai szerint a Sziget most már a nemzetközi dzsesszéletben is jelentős fesztiválnak számít, ezért döntöttek úgy, hogy ez a zenei irányzat is külön színpadot kap. Kicsit átrendezik a sátrakat, színpadokat, némelyek új helyszínen lesznek, de valamennyi megmarad.
Lesz silent disco, azaz csendes diszkó - két angol lemezlovas ötlete -, amely a kétsávos, vezeték nélküli fülhallgatók használatán alapul. Az egész buli csendes, viszont elég vicces látványt ígérnek a csendben táncolók. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén egy szabadtéri színpadon kapnak teret a magyarországi kisebb metal-, hardcore- és punkzenekarok.
Spanyolországból érkezik az Automata Színház, amely utolsó túlélője a régimódi vásári bódéknak, melyek belsejükben az önműködő szerkezetek titkát mutatják meg.
Mivel a nemzetközi program még nem állt teljesen össze, azt sem tudni egyelőre, milyen magyar zenekarok játszhatnak majd a nagyszínpadon. A rendezők igyekeznek úgy alakítani a programokat, hogy az azonos stílust képviselő zenekarok azonos napra kerüljenek. Az elmúlt évek hagyományai alapján azonban itt lép fel a Tankcsapda, a Kispál és a Borz és a Sziámi zenekar is. A külföldiek közül kiemelkedik az angol Radiohead, a skót Fraz Ferdinand, a New York-i Scissor Sister, a Placebo. A világzenei nagyszínpadon fellép a perui Susana Baca, a kanadai La Bottine Sourianté, a mexikói Lila Downst, bemutatkozik Robert Plant vadonatúj zenekarával, a Strange Sensationnel, és jelen lesz lesz Natacha Atlas is.

Jegyek elővételben a Félszigeten is
A jegyárusítás május 15-én kezdődik. Az ottalvós-sátorozós elővételes hetijegy május elejétől június 15-éig elővételben 24 ezer forintba, június 16-ától pedig 30 ezer forintba kerül. Az árak a korábbi évek gyakorlatától eltérően a későbbiekben sem emelkednek. A hazamenős nem sátrazós elővételes hetijegy június 15-éig 20 ezer, utána 25 ezer forint, a napijegy ára 6 ezer forint. A július 26-30 között rendezendő marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon szintén kaphatóak majd elővételben jegyek a Sziget Fesztiválra. Szepesi Szabolcs, a Félsziget Fesztivál igazgatója szerint már tavaly is megvolt ez a lehetőség, de mivel nem népszerűsítették, kevesen érdeklődtek: csupán néhány tucatnyi jegyet adtak el. Leopold Erika
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait