A Musspell zenekar 2019-ben alakult Kolozsváron, angol és magyar nyelvű dalaik szövegcentrikusak
Fotó: Planetarium Café
Albumbemutató koncerten lép fel a zenéjében több stílust ötvöző kolozsvári Musspell együttes május 7-én az Atelier Caféban.
2023. május 04., 12:382023. május 04., 12:38
Amint a formáció közleményében olvasható, a Musspell 2019 tavaszán alakult Kolozsváron. A sajátos harmóniavilág melankolikus és játékos elemekből épül, zenéjükben fellelhetőek északi motívumok. A Bölöni Anna (vokál, gitár), Dósa Diána Noémi (vokál, mikrokorg) és Patricia Stroia (dobok) által alkotott formáció azt vallja magáról:
Fotó: Musspell
„Angol és magyar nyelvű dalaink szövegcentrikusak, a természet értékének állandóságát emelik ki, folyamatosan tükröződnek lelkiállapotaink is. Elektronikus hangszereléssel valósítjuk meg zenei koncepciónkat. A gitár-, keyboard- és a vokálszólamokat kiegészíti egy ritmusos zenei anyag – így tudjuk a Musspell zenei világát két személyben megvalósítani és közvetíteni” – olvasható a közleményben.
Fotó: Musspell
„Akár az elalvás pillanatától az ébredés pillanatáig tartó folyamat, amelyben az álmok közti állomások – elalvás, túlélés, elválás, csapatszellem, menekülés, együttműködés, kölcsönhatás, kapcsolódás, tehetetlenség, egyenlőség – meghatározóan kapcsolódnak össze az „utazás” élményében. A dalok sorrendje szemlélteti az egyedüllét és az egységben való létezés váltakozását.
Mint írják, a Unity All and All magába foglalja „a mindent, aminek része vagy Te (a félelmeiddel, sikereiddel együtt), Én (a kudarcaimmal, örömömmel együtt) és a kettő között nincs semmi különbség”.
Nagyívű tervei vannak az első hellyel együtt járó tízmillió forintos pénzjutalommal az anyaországi dalválasztó show-t megnyerő erdélyi zenekarnak, a Titánnak.
Rákász Gergely koncertorgonista a tavasz egy részét – immár hagyományosan – Erdélyben tölti, ahol többállomásos turné keretében találkozik a közönséggel. A Lords of the Organ hatodik évada a Parádé és Pompa nevet kapta.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
szóljon hozzá!