A tavalyi kecskeméti rendezvényen ötszázan muzsikáltak együtt a Cityrocks sorozat keretében
Fotó: Facebook/Cityrocks
Amatőr és profi muzsikusok részvételével szeptember 5-én Kolozsváron rendezi meg idei nemzetközi rockzenei flashmobját a Cityrocks – közölték a szervezők szerdán Szegeden.
2020. július 02., 14:332020. július 02., 14:33
2020. július 02., 14:342020. július 02., 14:34
Gajda Ferenc főszervező az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Cityrocks sorozat két éve a szegedi Dóm téren indult, akkor
A tavalyi kecskeméti rendezvényen pedig már ötszázan muzsikáltak együtt.
Idén július 25-én Dunaújváros adott volna otthont a zenei flashmobnak, de a szervezést a járványhelyzet miatt le kellett állítani, az eseményt a tervek szerint jövő évben tartják meg – tette hozzá a főszervező. A járvány ellenére azonban a Cityrocks immár ezernyolcszáz muzsikusból álló zenei csapata nem maradt tétlen, tavasszal kétszáz résztvevős karanténklipet készítettek – részletezte Gajda Ferenc.
– fogalmazott a főszervező.
Nagy Zoltán Levente, a kolozsvári Iskola Alapítvány elnöke elmondta, a több mint húsz éve létrehozott, kezdetben magyar oktatási programokat támogató, majd tevékenységét kulturális területre is kiterjesztő civil szervezett a nemzeti összetartozás éve alkalmából látja vendégül a rendezvényt.
– közölte az elnök, aki szimbolikusnak tartja, hogy nemzetiségtől, nyelvtől függetlenül több százan zenélnek majd együtt Erdély szívében, Kolozsvár főterén. Ezzel olyan közösségi összefogás jön létre, amely az egész régióban példaértékű – mondta Nagy Zoltán Levente.
A délutáni közös zenélést követően este a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekarának rockműsora szórakoztatja majd a résztvevőket. A szervezők készülnek arra, hogy amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy közönség előtt játszanak, élőben közvetítik a flashmobot.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!