Fotó: Facebook/Craiova My Beautiful City
Nem túl kellemes meglepetésben volt része szombaton egy olasz párnak, amikor kiderült, hogy a dél-romániai Craiován szállt le a repülőgépük a nyaralás helyszínéül kiválasztott, festői szépségű lengyelországi Krakkó helyett.
2022. augusztus 15., 12:022022. augusztus 15., 12:02
A történtekről az olasz sajtóra hivatkozva számolt be a Digi 24 hírtelevízió.
Úgy tűnik, a tévedésért annak az utazási irodának az alkalmazottját terheli a felelősség, ahol a pár a repülőjegyet vásárolta. A férfi egészen biztosan Krakkóba kérte a jegyet, ahol barátaik várták.
Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Bolognából elindulva Romániában szálltak le.
„Először jót nevettünk azon, ami történt, de aztán zavart a helyzet” – mesélte a nő.
túl nagy macerával és időveszteséggel járna ugyanis, hogy eljussanak Krakkóba.
„Amikor hazaérünk, tisztázni fogjuk a dolgokat az utazási irodával” – szögezték le a pórul járt turisták.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!