Fotó: Facebook/Forțele Aeriene Române
A Román Országos Repülési Múzeumba kerül Nicolae Ceaușescu volt román kommunista diktátor egykori elnöki repülőgépe, amelyet nemrég árvereztek el 120 ezer euróért – közölte szerdán a román média.
2021. július 28., 22:162021. július 28., 22:16
Az 1989-ben rögtönítélő bíróság által feleségével együtt kivégzett egykori kommunista diktátor használati tárgyai közül májusban kínálta eladásra a bukaresti Artmark aukciósház a ROMBAC 1-11 típusú elnöki gépet, amelyet angol licenc alapján gyártották Romániában.
A 119 férőhelyes, óránként 870 kilométeres végsebességű modellből mindössze kilenc készült 1982 és 1989 között a bukaresti repülőgépgyárban. A kikiáltási ára 25 ezer euró volt, végül 120 ezer euróért kelt el, így az idei első fél év első tíz legnagyobb értékű romániai elárverezett tárgyainak listáján található.
Az Artmark szerint
Az adományozó ezzel azt akarja, hogy ez a történelmi tárgy megmaradjon és bekerüljön azon ikonikus repülőmodellek sorába, amelyek fontos szerepet játszottak a világtörténelemben. A repülőgépet a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren adták át a múzeumnak.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!