Fotó: 123RF
A szeretőjét és annak egyik ismerősét bérelte fel olasz állampolgárságú házastársa meggyilkolására egy asszony Galac megyében.
2020. január 01., 17:462020. január 01., 17:46
2020. január 01., 17:482020. január 01., 17:48
A december 31-én történt emberölésről szerdán számolt be a megyei törvényszéki ügyészség szóvivője. Liliana Istrate elmondta, hogy a 34 éves, Buciumeni településen élő nő 2500 lejt ajánlott két férfinak azért, hogy eltegyék láb alól a nála harminc évvel idősebb férjét. (2020. január 1-jétől 2230 lejre emelkedett a bruttó minimálbér Romániában).
Liliana Istrate ügyészségi szóvivő közölte, a gyanúsítottak részben ismerték el felelősségüket: a nő szerint csak „megleckéztetni” akarta alkoholproblémákkal küzdő, és emiatt agreszívvé vált férjét, míg a két 21 éves feltételezett elkövető azt állítja, hogy csak bántalmazni akarták az áldozatot, megölni azonban nem.
A felbujtót és a két férfit – akik közül az egyik brassói – minősített emberölés gyanújával harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!