A sivatagi pornak nyoma marad (archív felvétel)
Fotó: MTI/Varga György
Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2024. március 30., 11:252024. március 30., 11:25
A korábbi Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) központi költségvetési szerv átalakulásával létrejött meteorológiai szolgáltató az MTI szerint közölte,
és bár kisebb koncentrációban érkezett a por, mint a mediterrán térségbe, ennek ellenére Magyarországon is erősen befolyásolni tudja az időjárást. A HungaroMet Zrt. felhívta a figyelmet: az ország egyes részein a magasszintű felhőzet a por hatására jobban szűrheti a napsütést, mint ahogyan azt korábban várták, sőt kisebb körzetekben a vastagabb felhőzet akár teljesen el is takarhatja a napot. Hozzátették:
a hétvége folytatásában újabb – és nagyobb mennyiségű – por érkezhet, emiatt a napsütés mennyiségére és a hőmérsékletre vonatkozó előrejelzéseknek az átlagosnál nagyobb a bizonytalansága.
Amint arról beszámoltunk, szerdán a román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) is jelezte: szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezett Románia területe fölé. Az akkori porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban volt magasabb. A szaharai port tartalmazó légtömeg csütörtök éjjel hagyta el az ország területét, és a Fekete-tenger, illetve Ukrajna fölé került.
Brassóban megnyílt július elsején az országban egyedülálló 2D-s kávézó, ahová belépve a rajzfilmek világába csöppenünk.
Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a bukaresti parlament egyik képviselője ellen rongálás bűncselekménye miatt, miután a gyanú szerint az illető ráterelte a tulajdonában levő birkanyájat egy lucarnaültetvényre, és ezzel tönkretette a termést.
Nyáron, a vakációzások idején sokan tartózkodnak hosszabb időre távol az otthonuktól, ezért ilyenkor sok a betörés. A rendőrség azt javasolja, van néhány szabály, amit ilyenkor jó betartania a nyaralni indulónak.
A Retyezát Nemzeti Park biológiai sokféleségének védelme érdekében arra kérik a turistákat, csendesen járjanak az ösvényeken, és csak a kijelölt útvonalakon haladjanak – hívták fel a figyelmet a természetvédelmi terület vezetői.
George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj vasárnapi futamát. A második helyen Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, míg a harmadik Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője lett.
A hőlégballonozás erdélyi történetét mutatja be új epizódjában az Értékek útján című sorozat.
Kilőnek 350 sakált a Duna-deltában, mert a vadak túl sok kárt okoznak a helyi lakosságnak – közölte Facebook-oldalán a Duna-delta Bioszféra Rezervátum (ARBDD).
Két erdélyi város képviseli Romániát a Happy City Index 2024 nevű, a világ városait boldogságindexük alapján rangsoroló listán, amelyet egy londoni székhelyű szervezet állított össze.
Több hónapos amerikai kiképzés vár a következő magyar kutatóűrhajós-küldetés résztvevőire, a Hunor Program két kiválasztottjára. Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula az M2 Petőfi TV élő műsorában a felkészülés kulisszatitkairól beszéltek.
„Biztonsági öv is better than hullazsák” – azaz inkább biztonsági öv, mint hullazsák – ezt a figyelemfelkeltő üzenetet közli a Magyar Rendőrség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)