Mátyás-emléknap a marosvécsi kastélyban – Nagy Kemény Géza a programokról, tervekről

•  Fotó: Szabó Tamás

Fotó: Szabó Tamás

Gyermekprogramokkal, táncbemutatóval, kiállítással várják az érdeklődőket a Mátyás király emléknapon, amelyet szombaton tartanak a marosvécsi Kemény-várkastélyban. Nagy Kemény Géza, az örökösök egyike, a kastély működtetője a programokról számolt be lapunknak.

Bede Laura

2018. június 23., 12:072018. június 23., 12:07

A Mátyás király emlékév keretében egész napos rendezvényt szerveznek szombaton a marosvécsi Kemény-várkastélyban. Az emléknapon minden program kapcsolódik majd a magyar királyhoz – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Kemény Géza, az örökösök egyike, a marosvécsi Kemény kastély működtetője. A gyerekeket óriási, tematikus kifestőkkel várják, valamint a Passeggio Historikus táncegyüttes Mátyás király korabeli táncokat tanít nekik. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója megnyitja a Mátyás királyról szóló kiállítást.

Napközben többek között vadhúsból gulyást főznek, a látogatók korbeli ruhákat ölthetnek magukra, és a nap végén tortakóstoláson is részt vehetnek.

„Három tortát rendeltük, melyeket olyan alapanyagokból készítenek el, mint a Mátyás király korabeli süteményeket. Többek között piskóta, mandula, sárgabarack, csokoládé, meggy és vanília szerepel a receptben, és végül kicsit meg kell pirítani a díszt a tortán” – fogalmazott Nagy Kemény Géza. Hozzátette, az emléknapon igény szerint vezetett sétákra is sor kerül, így az érdeklődők megismerkedhetnek az épületegyüttes múltjával. Egyébként a hétvégén a nagyváradi Szent László Napok keretében is több, Mátyás királyhoz kapcsolódó programot szerveznek, valamint megnyitják a király életútját bemutató kiállítást. 

A kastély működtetője a következő hónapokban rendezendő programokról is beszámolt lapunknak. Legközelebb július 4-én látják vendégül az érdeklődőket a kastélyban, amely a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertjének ad otthont.

Július utolsó hétvégéjén szervezik meg az Erdélyi Helikon-találkozót, a kastély parkjában található kőasztalnál az előadás-sorozatot, szavalásokat népzenével színesítik.

A Helikon – Kemény János Alapítvány által kezdeményezett találkozó célja, hogy összegyűjtse azoknak az íróknak, költőknek és irodalompártolóknak a leszármazottait, akik felmenőikre, apáikra, nagyapáikra emlékezve idézik meg az egykori helikoni találkozók és résztvevőinek szellemiségét, továbbéltessék azt, megosszák személyes és családi emlékeiket másokkal is. A marosvécsi kastélyban továbbá egy nagy néptánctalálkozót is szeretnének szervezni szeptember környékén, amikor a gyerekek visszamennek iskolába.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Idézet
Esély van arra, hogy idén is szervezünk egy kastélykonferenciát, mivel eddig minden évben megtartottuk. Továbbá idén itt rendezik a Formula tábort, amelynek keretében az egyetemisták kastélyértékesítési terveket mutatnak be.

Ezt tavaly a gyalui, tavalyelőtt a bonchidai kastélyban szervezték meg” – részletezte Nagy Kemény Géza.

A Kemény-kastély a Kelemen-havasok lábánál, a Maros jobb partján, Marosvécs felett található. A települést 1228-ban castrum Wecheu néven említik először írásos emlékek, a várat az egykori római castrum helyére, annak köveit felhasználva építették. A mongol hadjárat utáni időszakban került Vécs környéke a Tomaj nemzetséghez, majd a Losonci családhoz. 1319 és 1467 között a vár a Bánffy család tulajdonában állt, ám a Mátyás király elleni összeesküvésben való részvételük miatt elveszítették a birtokot.

A szabályos alaprajzú várkastély 20 × 20 méteres zárt, belső udvarát kétemeletes palotaszárnyak határolják. Az épület földszintjén főként gazdasági célokat szolgáló helyiségek voltak, az első emeleten kaptak helyet a birtokos család lakó- és a reprezentációs termei. A később ráépült második emeleten hálószobákat és ebédlőt alakítottak ki. Egykor a várkastélyt vizesárok övezte, egy felvonóhídon lehetett megközelíteni a bejárati kaput.

A háború alatt a kastélyt kifosztják, berendezését, könyvtárát széthordják, illetve megsemmisítik. A rendszerváltás után báró Kemény János mecénás, irodalomszervező legkisebb fia, Kemény Miklós (1940–2010) visszaigényelte a kastélyt, amelyet a visszaszolgáltatás után még egy ideig a marosvécsi rehabilitációs központ használt. Kemény Miklós tervei között egy Új Helikon alapítása szerepelt, vagyis az erdélyi magyar kultúrát szolgáló helyszínként képzelte el az épületet. 2000-ben be is jegyezték a Helikon – Kemény János Alapítványt. 2014. szeptember 30-án a Kemény család újra birtokba vette a kastélyt

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával