Fotó: Hargita Megye Tanácsa Sajtószolgálata
Marosszék lesz a megkülönböztetett vendége idén a Székely Fesztiválnak, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban.
2018. május 09., 13:512018. május 09., 13:51
A fesztivál alapelképzelései változatlanok, továbbra is a hagyományőrzés, a szakmaiság és az igényes szórakozás jegyében zajlanak majd a programok – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az esemény fővédnöke.
„Ez a fesztivál mindig jó alkalom arra, hogy a külhoni magyarság az anyaországbeli magyarsággal találkozzék, szeretnénk ezt továbbra is erősíteni” – hangsúlyozta. A miniszter kitért arra is: a tavaly 30 ezer embert vonzó rendezvény egyik alapvető célja, hogy segítse a székelyföldi termékek és vállalkozások bekapcsolását a magyar gazdaság vérkeringésébe, valamint megismertetését széles körben Székelyföldön és Magyarországon egyaránt.
Láng Zsolt II. kerületi polgármester a testvérvárosi kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a kerület nagy hangsúlyt fektet a külhoni magyarság kultúrájának népszerűsítésére: a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúria évek óta fogadja a határon túli színtársulatokat és szervez kurzusokat, bemutatókat számukra, a Marczibányi téren működő Tintakő Könyvesbolt pedig az erdélyi magyar írók munkáinak kiadásán túl, valódi kulturális műhelyként működik évek óta a kerületben.
Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta: a rendezvényen a közönség több mint 100 székelyföldi kézműves mintegy 1500 prémiumkategóriás terméke révén ismerheti meg a térség értékeit, Maros, Kovászna és Hargita megye legjobb ízeit 50 vállalkozás mutatja be, a gyerekeket pedig a Székelyföldi Legendárium csapata várja három napon át. A nagyszínpadon csaknem 200 előadó lép fel, a D épületben a kiállítókon kívül Székelyföldről szóló turisztikai és gazdasági előadásokat tartanak, az aulában pedig a Vendégváró Székelyföld című kiállítás várja a látogatókat.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!