Fotó: Clujbird.ro
Megérkezett az első gólya a magyarfenesi fészekre. Az előzetes vizsgálatok, fénykép-összehasonlítások alapján úgy tűnik, ezúttal is Leske, a tojó érkezett hamarabb – olvasható a Clujbird.ro oldalon.
2021. március 31., 22:042021. március 31., 22:04
2021. március 31., 22:122021. március 31., 22:12
Mint írták, a fészekre szerelt kamera által kétpercenként készített fényképek alapján megállapítható, hogy a gólya március 30-án egy perccel éjfél előtt jelent meg a fészken. Kevés pihenés után, 1.24-kor kirepült, majd 2.48-kor visszatért, és a fészekről nézte végig a napfelkeltét.
A Kolozs megyei Magyarfenesen kora tavaszi időjárás fogadta az érkezőt. A Maros megyei Sáromberkén már több mint egy hete megjelent a tavasz hírnöke. A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai azonban nem jelölték meg tavaly azt a madarat, amelyik a kettes számú webkamera által megfigyelt fészekben lakott, ezért nem tudják azonosítani, hogy ugyanaz tért vissza, vagy esetleg egy másik.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!