Madáretető-készítés, gyűrűzésbemutató a kolozsvári Állattani Múzeumban

Madáretető-készítő

Kíváncsi madárbarátokat várnak szombaton a kolozsvári Állattani Múzeumba

Fotó: Facebook/Állattani Múzeum

Természetkedvelőket, kíváncsi madárbarátokat várnak szombaton a kolozsvári Állattani Múzeumba, ahol idén is megrendezik a Madáretető-készítő műhelyt. Osváth Gergely muzeológus, biológus a tematikus tárlatvezetésről, az interaktív programról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. november 08., 19:152024. november 08., 19:15

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Állattani Múzeumában nemcsak a téli madárvédelem alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem részt vehetnek egy interaktív, élménydús programon is, ezáltal közvetlen közelről lehetnek tanúi a madarak mindennapjainak – mondta a Krónika megkeresésére Osváth Gergely. A kolozsvári intézmény munkatársa a szombati esemény kapcsán kiemelte,

az érdeklődők a helyszínen megtanulhatnak a madarak számára vonzó, ugyanakkor időtálló etetőt létrehozni.

A Román Madártani Egyesület és az Állattani Múzeum együttműködésében megvalósuló eseményen olyan kérdésekre kaphatnak választ a jelenlevők mint:

  • Hogyan támogathatjuk a madarakat a hideg időszakban?
  • Milyen táplálékot részesítenek előnyben?
  • Mikor és hogyan a legjobb etetni őket?
Madáretető-készítő Galéria

A résztvevők helyi madárfajokkal ismerkedhetnek meg

Fotó: Rostás Szabolcs

A vezetett séták során pedig a kincses város környékén élő különböző madárfajokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, betekintést nyerve életmódjukba és egyedi jellemzőikbe.

„Az érdeklődők azt is felfedezhetik, hogyan dolgoznak a madárgyűrűző-szakértők.

Ez a bemutató a madarak mozgásának nyomon követéséről és a populációk kutatásáról szól, így a jelenlevők testközelből láthatják, hogyan segíti ez a technika az egyedek megismerését és védelmét” – magyarázta a biológus.

Madáretető-készítő Galéria

Testközelből tanulmányozzak a madarakat

Fotó: Facebook/Állattani Múzeum

Osváth Gergely szerint a madarakkal kapcsolatos interaktív játékokat a gyerekek és felnőttek egyaránt élvezik majd, hiszek ezek segítenek a helyi fajok alaposabb megismerésében és a természethez való kapcsolódásban.

A Mikó-kerti múzeumban 10 és 16 óra között zajlanak a műhelyfoglalkozások.

korábban írtuk

Kalandozás tudománytörténeti kuriózumok között: új kiállítással vár a kolozsvári Állattani Múzeum
Kalandozás tudománytörténeti kuriózumok között: új kiállítással vár a kolozsvári Állattani Múzeum

A nagyközönség által eddig ritkán látott darabokat és új példányokat is bemutat a nemrég Kolozsváron megnyílt, ANIMALIA – kalandozás az Állattani Múzeum tudományos gyűjteményeiben című kiállítás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma