Léggömbök parádéja a Maros megyei Vármezőn

Hétvégén ismét kíváncsi és kalandvágyó turisták hada özönli el Maros megyei Vármezőt, ahol hatalmas légballonokat csodálhatnak meg a résztvevők.

Hírösszefoglaló

2013. szeptember 26., 15:332013. szeptember 26., 15:33

2013. szeptember 26., 16:052013. szeptember 26., 16:05

A szervezők jó időjárást remélnek: ez a siker kulcsa – mondta el Kádár Levente, a nyolcadik alkalommal szervezett Hőlégballon Parádé főszervezője. Mint mondta, péntektől vasárnapig a turistákat, bámészkodókat, de elsősorban a hőlégballonozás szerelmeseit várják a Felső-Nyárádmentére. A repülésen kívül kiegészítő programok közül is lehet választani: koncerteken szórakozni, az apróságokat gyerekprogramok és  játszótér várja, lehet horgászni a pisztrángtelepen, de sétákon, erdei túrákon is részt vehetnek az érdeklődők.

Ezen kívül ki lehet próbálni az egykori nyárádmenti gőzöst, a „kávédarálót\", és új elemként idén megjelent a szafari program. A szervezők szerint idén is lesz elég légballon, így nemcsak rendhagyó látványban gyönyörködhetnek a Vármezőre látogatók, de sétarepülésen is részt lehet majd venni. A szervezők 20-26 csapatra számítanak: a hazai aeroklub és legalább két magánballonos, valamint Magyarországról több visszajáró csapat jelezte részvételét.

Jelentkeztek ezen kívül Szlovákiából, Ukrajnából, Litvániából és Hollandiából, és Moldáviából is két csapat, akikkel igen jó kapcsolatban állnak a szervezők – az ott még gyerekcipőben járó ballonozókat segítik – tette hozzá Kádár Levente. Kifejtette, a látogatók kipróbálhatják a sárkányrepülést vagy akár a kisrepülőt is. Február óta szüntelen szól érdeklődnek az emberek: akik tavaly lemaradtak a repülésről, idén feltétlenül be szeretnék pótolni, Nagybányától Konstancáig sokan szeretnék kipróbálni az ország legnagyobb parádéján a légballonozást.

Általában a reggeli és a naplemente körüli órákban lehet fölemelkedni, amikor a légáramlatok szünetelnek vagy csendesek. A csapatok maguk döntik el, hogy mikor és hány turistával szállnak fel: egy csapatban legalább két pilóta foglal helyet, továbbá a földön egy autós pilóta követi a léggömb útját és leszállás után visszaszállítja őket a bázisra. Romániában a hőlégballonozás könnyűrepülésnek számít, még nincs szakosztálya, ritkák a versenyek is. Eddig két évvel ezelőtt és idén rendeztek bajnokságot, így inkább a parádéról, szórakozásról szól a rendezvény, nem pedig hivatalos nemzeti vagy nemzetközi pontszerző versenyről. Ami a költségeket illeti, Kádár Levente elmondta: egy ilyen rendezvény megszervezéséhez legkevesebb tízezer euró szükséges, és ha ezen felül is marad pénzforrás, akkor kezdődhet el a rendezvény minőségi javulása.  Az üzemanyag ára felét jelenti a költségeknek, ez persze, az időjárástól is függ, mert ha nincs szél és eső, akkor jól és sokat lehet repülni. A parádé rendszeres támogatója a megyei és a nyárádremetei önkormányzat, ezen kívül több főtámogató felsorakozott.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk