Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Leemelték az első oroszlánszobrot a felújítás alatt álló budapesti Lánchídról csütörtökön. Az oroszlánok akkor kerülnek vissza a helyükre, amikor a hidat visszaadják a közúti forgalomnak.
2021. augusztus 05., 19:312021. augusztus 05., 19:31
Elsőként a pesti hídfő egyik oroszlánját emelték le, a másikat a következő napokban, a budai hídfőn állókat pedig augusztus második felében viszik el. Az oroszlánok három kőtömbből állnak, eddig csak össze voltak cementezve.
A szobrokat most is három részben emelik le, majd ugyancsak három részben helyezik vissza – közölte az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője a helyszínen. Puskár Anett kitért arra is, hogy az oroszlánokhoz – amelyek 1852-ben kerültek fel a Lánchídra –sok legenda fűződik.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az egyik ezek közül, hogy a híd négy oroszlánszobrát alkotó szobrász, Marschalkó János a Dunába ugrott, amikor kiderült, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük. Ez azonban nem igaz, a helyszínen is meg lehetett tekinteni, hogy az oroszlánoknak van nyelvük, mondta.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A szobrokat egy újpesti műterembe viszik restaurálásra. Ennek során elsőként megnézik mennyire stabil a szerkezetük, mivel a mészkőszobrokat az időjárás is „megviseli”. Ezután a szobrokat vegyszerrel megtisztítják, majd hozzálátnak a javításokhoz, közölte.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A restaurátorok csak azokat a részeket állítják helyre, amelyek eredetileg is megvoltak. Így a szobrok szájában felül továbbra is csak szemfogak lesznek, de a kitört alsó fogakat kijavítják, fejtette ki.
Az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lánchíd felújítási munkálatai az ütemterv szerint haladnak. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 végén adják vissza a hidat, így addigra a négy oroszlánszobor is visszaérkezik a hídfőkre.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az első oroszlánszobor leemelését Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője is végignézte a helyszínen.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!