Fotó: Twitter/Letzte Generation
Átmenetileg leállt a közlekedés a berlini nemzetközi repülőtéren csütörtökön klímaaktivisták tiltakozó akciója miatt. A légikikötő esti közleménye szerint „több személy illetéktelen behatolása miatt” a reptér mindkét kifutópályáján leállították a közlekedést.
2022. november 25., 07:492022. november 25., 07:49
A német főváros és a körülötte elterülő Brandenburg tartomány nemzetközi repülőterét az Utolsó Nemzedék nevű éghajlatvédelmi csoport bénította meg. Több aktivistájuk pillanatragasztóval a pálya burkolatához rögzítette magát, egy társuk felvételeket készített az akcióról – számolt be a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.
Az akció első fél óráját közösségi portálokon élőben közvetítették. A felvétel alapján a rendőrség nagyjából a tizedik percben érkezett az aszfalthoz rögzített fiatalemberekhez.
Fotó: Twitter/Letzte Generation
Az éghajlatvédelmi erőfeszítések azonnali növelését követelő csoport az utóbbi hónapokban számos hasonló figyelemfelkeltő és tiltakozó akciót hajtott végre, szerdán például
A két aktivista a koncert kezdete előtt néhány másodperccel jelent meg a karmester helyére ugorva, majd rövid szónoklatba kezdtek. Beszédükben a klímakatasztrófa veszélyeire igyekeztek felhívni a közönség figyelmét, és ellenállásra szólítottak fel a német kormány szerintük „határozatlan” klímapolitikája ellen. A közönség bekiabálásokkal próbálta őket távozásra bírni. Az aktivisták a rövid beszéd után elhagyták a helyszínt és az eseményről készült videofelvételt közzétették az interneten.
továbbá felvették a kapcsolatot a helyszínt biztosító biztonsági cég képviselőjével az eset tisztázása érdekében. A biztonsági cég szóvivője a dpa hírügynökség kérdésére ezzel kapcsolatban azt mondta: közölték az alapítvánnyal hogy le fogják vonni a váratlan rendzavarás tanulságait, és megfontolják, milyen óvintézkedéseket tehetnek, de hozzátette, „a hasonló provokációkat legfeljebb csak aránytalan biztonsági intézkedésekkel lehetne megelőzni”.
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.
Az Utolsó Nemzedék egyike azon szervezeteknek, amelyek a klímaváltozást okozó emberi tevékenység miatti tiltakozásként különböző polgári engedetlenségi akciókat követtek el Európa több országában: a nagy múzeumokban festményeket öntöttek le különböző anyagokkal, majd odaragasztották magukat a képkeretekhez, vagy a falhoz.
Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegére, és hozzáragasztották magukat. A tíz nyomatból álló mű nem sérült meg az akcióban – közölte a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria.
Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
szóljon hozzá!