Warhol az 1960-as években készítette a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegére, és hozzáragasztották magukat. A tíz nyomatból álló mű nem sérült meg az akcióban – közölte a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria.
2022. november 09., 11:542022. november 09., 11:54
2022. november 09., 12:122022. november 09., 12:12
A fosszilis üzemanyagok használatának állami támogatása ellen küzdő Stop Fossil Fuel Subsidies Australia nevű csoport által végrehajtott akció számos hasonló, a világ különböző részein elkövetett vandál múzeumi akciót követ.
A klímaaktivista csoport szerint tagjai a kapitalizmus veszélyeire akarták felhívni a figyelmet azzal, hogy a fogyasztói társadalmat jelképező alkotáshoz ragasztották magukat. „Míg ausztrálok éheznek, addig a kormány percenként 22 ezer dollárt költ a fosszilis üzemanyagok támogatására” – írta a csoport a Twitteren.
Klímaaktivisták a közelmúltban Madridban Goya festményeire ragasztották kezüket, Londonban Van Gogh egyik művére levest öntöttek, és a Berlin melletti Potsdamban Claude Monet egyik remekművére krumplipürét kentek.
Művérrel öntötték le Henri de Toulouse-Lautrec üveggel borított Ülő bohóc című festményét egy berlini múzeumban vasárnap délután, majd az elkövető a falhoz ragasztotta magát – közölte a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány szóvivője.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
1 hozzászólás