Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért

Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért

Fotó: Facebook

Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.

Bede Laura

2017. december 12., 13:032017. december 12., 13:03

2017. december 12., 21:322017. december 12., 21:32

Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal tüntette ki a Román Akadémia földtudományi osztálya dr. Silye Lóránd geológust, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatóját munkájáért, amely behatóan elemzi az egyes, a földgázkutatásban is jelentőséggel bíró dél-erdélyi üledékes kőzettestek képződési körülményeit a parányőslények segítségével. Továbbá az első átfogó őslénytani leírása az Erdélyi-medence déli részén előforduló szarmata (kb. 12 millió éves) fosszilis likacsoshéjúaknak (foraminiferák).

Idézet
Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy a munkám elismerésben részesül. Ezen a szakterületen nem osztanak ki sok kitüntetést,

a BBTE minden évben kihirdeti a Kiválóság az Oktatásban és Kiválóság a Kutatásban díjakat, illetve a Román Akadémia értékeli a kutatásainkat. Szerintem ez elég jelentős dolog, hogy az Akadémia felfigyelt egy erdélyi magyar munkájára” – mondta el a Krónika megkeresésére Silye Lóránd egyetemi adjunktus.

Hozzátette, rajta kívül Bende Attila fizikust, a fizikai kutatóintézet munkatársát is díjazzák. „Bár a tanulmány csak 2015-ben jelent meg kötet formájában, a kutatást már 2010-ben befejeztem.

Idézet
Egy háromfős csapattal bejártuk Dél-Erdélyt – Szeben megyét, Brassó megye nagy részét, Fehér megye egy részét, még Hargita megyében is jártunk. Minden faluban megálltunk, és ahol észrevettük, hogy a kőzetek a felszínen vannak, onnan mintát vettünk, amelyet laboratóriumban feldolgoztunk”

– részletezte a geológus. Hozzátette, ezzel párhuzamosan zajlott egy másik földtani kutatás Krézsek Csaba vezetésével, illetve a doktori dolgozatuk témavezetője, Sorin Filipescu is részt vett a feltárásban.

Silye Lóránd kifejtette, a kutatással azt tudták kideríteni, hogy egy adott földtörténeti időintervallumban milyen üledékek rakódtak le a mai Dél-erdélyi-medencében, és hogy ezeknek körülbelül milyen a kiterjedése. „Ezt gyakorlatilag paleográfiai rekonstrukciónak nevezném, ez volt az alaptéma, és ez onnan válik érdekessé, hogy ezeket az adatokat Krézsek Csaba vezetésével be tudtuk építeni egy cikkbe, amely arról szól, hogy hol vannak olyan homokkőrétegek, potenciális gáztárolók, ahova felgyűlhet a szénhidrogén (kizárólag metán). A különböző geofizikai méréseknek, kutatásoknak az eredményeit 2010-ben egy tanulmányban összesítettük” – fogalmazott a kutató. A BBTE közleménye azt írta,

Silye Lóránd alapkutatása jelentős adatokkal járult hozzá ahhoz, hogy Dél-Erdély földtani fejlődését részletesen feltérképezzék, és ezáltal új utakat nyissanak a dél-erdélyi szénhidrogén-kutatásban.

A Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal a Román Akadémia földtudományi osztálya Románia vagy valamely romániai régió földtanát vizsgáló tudományos munkákat és kutatókat tünteti ki. Ebben az évben a 2015-ben megjelent tanulmányokat díjazták, a díjakat december 15-én adják át Bukarestben a Román Akadémia ünnepi ülésén.

Az őslénytani szempontból legfontosabb egysejtűek

A likacsoshéjú foraminiferák őslénytani és földtani szempontból a legfontosabb egysejtűek. Nevüket nyílásokkal (forámen) áttört vázukról kapták. A foraminiferafajokra általában jellemző, hogy állábaik elágazóak, fonálszerűek vagy hálózatosak, vázuk szilárd, kamrázott és perforált, többnyire kis méretűek, nemzedékváltakozással szaporodnak. A foraminiferafajok, akárcsak a többi gyökérlábúak, állábaik segítségével mozognak és táplálkoznak.

A mai leggyakoribb foraminiferák váza nemcsak a fizikai és kémiai hatásoktól védi az állatot, hanem melegházszerepe is van. Sok foraminifera ugyanis moszatokkal él együtt, és az üvegszerűen átlátszó falon keresztülhatoló fény megkönnyíti a moszat számára az asszimilációt. A foraminiferák általában mikroszkópos kicsinységűek. A legkisebbek átmérője mindössze 0,02 mm. Vannak köztük szabad szemmel könnyen felismerhető nagy foraminiferák is, ezek átmérője elérheti a 110 mm-t. Feltűnő a foraminiferák alakgazdagsága is. Eddig több mint 50 000 foraminiferafajt írtak le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 08., péntek

Megérkezett az első gólya a Maros megyei Sáromberkére (VIDEÓVAL)

Megérkezett az első gólya a Maros megyei Sáromberkére – közölte Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Megérkezett az első gólya a Maros megyei Sáromberkére (VIDEÓVAL)
2024. március 08., péntek

Ha nőnap, akkor virág és sushi – legalábbis az egyik futáralkalmazás tapasztalatai szerint

Március 8-án kétszer annyi sushit rendelnek Romániában, mint más napokon – derül ki a Glovo futáralkalmazás működtetői által közzétett adatokból.

Ha nőnap, akkor virág és sushi – legalábbis az egyik futáralkalmazás tapasztalatai szerint
2024. március 08., péntek

Sokkal könnyebben regenerálódik szülés után, aki várandósan is tornázik

Már az első alkalmat követően érezhető a szülés utáni torna jótékony hatása, ugyanakkor az órák során szocializálódnak is az anyukák – vallja Láposi Dorottya, aki Kolozsváron egyedüliként tart magyarul is rekreációs foglalkozásokat RTM-módszert használva.

Sokkal könnyebben regenerálódik szülés után, aki várandósan is tornázik
2024. március 07., csütörtök

Nagyjából feltérképezhető, merre járnak az Erdélybe hazaigyekvő gólyák

A Szahara sivatagtól délre teleltek, és minden bizonnyal már úton vannak hazafelé az erdélyi gólyák. Jeladóval felszerelt lengyelországi társaik korábbi jelzései szerint a vonulás során Egyiptomban a Nílus völgyén haladnak észak felé.

Nagyjából feltérképezhető, merre járnak az Erdélybe hazaigyekvő gólyák
2024. március 07., csütörtök

Ingyenes terápiás masszázst kínál mozgássérült gyerekeknek egy szatmári masszőr-csendőr

Szerénységgel fogadta a Krónika megkeresését a Kismajtényban élő Kása Károly, aki ingyenes terápiás masszázst kínál mozgásszervi fogyatékossággal élő gyerekeknek.

Ingyenes terápiás masszázst kínál mozgássérült gyerekeknek egy szatmári masszőr-csendőr
2024. március 07., csütörtök

Négy arannyal tért haza Dohából a kolozsvári Maier-Orosz Judit szenior úszó világbajnok

A Katar fővárosában, Dohában megrendezett szenior úszó világbajnokságon a 80–84 éves kategóriában négy aranyérmet hódított el a Kolozsváron élő Maier-Orosz Judit. A legendás úszócsalád tagja tavaly is remekelt a Japánban megrendezett világbajnokságon.

Négy arannyal tért haza Dohából a kolozsvári Maier-Orosz Judit szenior úszó világbajnok
2024. március 06., szerda

A legtovább a romániai szülők készek anyagilag támogatni a gyermekeiket

Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák.

A legtovább a romániai szülők készek anyagilag támogatni a gyermekeiket
2024. március 06., szerda

Pszichiátriára került egy botoșani-i férfi, aki a potencianövelőt alkohollal kombinálta

Pszichiátriára került egy 39 éves botoșani-i férfi, aki potencianövelő gyógyszert és alkoholt fogyasztott egyszerre – írta meg a helyi sajtó.

Pszichiátriára került egy botoșani-i férfi, aki a potencianövelőt alkohollal kombinálta
2024. március 06., szerda

Több mint 200-szor oltottak be koronavírus ellen egy német férfit

Kutatók vizsgáltak ki egy férfit, aki állítása szerint 217 koronavírus elleni oltást kapott. Az eredmények szerint a rengeteg oltás ellenére teljesen normálisan működik az immunrendszere – közölte az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem.

Több mint 200-szor oltottak be koronavírus ellen egy német férfit
2024. március 05., kedd

Világszerte összeomlott a Facebook, majd egy óra múlva helyreállt

Meghibásodás állt elő kedden délután világszerte a Facebook, a Messenger és az Instagram szolgáltatásaiban.

Világszerte összeomlott a Facebook, majd egy óra múlva helyreállt
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM