Kincses álom: így nézne ki Kolozsvár központja autóforgalom nélkül

A kísérlet szerint a Szent Mihály-templom előtti parkoló helyett zöldövezet, padok kapnának helyet •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A kísérlet szerint a Szent Mihály-templom előtti parkoló helyett zöldövezet, padok kapnának helyet

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

Hogyan nézne ki Kolozsvár központja, ha kizárólag gyalogosok vennék birtokba? Ezt a nem mindennapi kísérletet tükrözik Aaron Roberts brit fotós alkotásai.

Krónika

2024. június 25., 13:572024. június 25., 13:57

A kincses városban élő fényképész a mesterséges intelligenciát használva „iktatta ki” a járműveket az országos szinten az egyik legforgalmasabb településről. „Mi lenne, ha ezeket a területeket sétálóutcává tennék, és a forgalmat kivezetnék a központból?

Mindig is úgy éreztem, hogy a város központja csak egy autópálya apró darabokra osztva, amit a borzalmas forgalom és a szennyezett levegő súlyosbít.

Kíváncsi voltam, hogyan néznének ki ezek a helyek végtelen kocsisorok nélkül” – olvasható a brit fotós Facebook-bejegyzésében, ahol több képet is megosztott.

Mint írta, a Photoshop nem igazán tette lehetővé a fák valósághű megjelenítését, ugyanakkor szeretett volna egy villamosvonalat is hozzáadni, de az is kudarcot vallott, így az emberek fantáziájára bízza.

Séta a Jókai utcában •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

Séta a Jókai utcában

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

Béke tér másként •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

Béke tér másként

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A polgármesteri hivatal előtt tér is bezöldülne •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

A polgármesteri hivatal előtt tér is bezöldülne

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A városháza közelében már felbukkan egy villamos •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

A városháza közelében már felbukkan egy villamos

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A legforgalmasabb utak egyike, az Unió utca •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

A legforgalmasabb utak egyike, az Unió utca

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

Séta a többnyire Melodyként emlegetett Központi Szálló előtt •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

Séta a többnyire Melodyként emlegetett Központi Szálló előtt

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A Wesselényi utca •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

A Wesselényi utca

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

A Deák Ferenc utca •  Fotó: Facebook/Aaron Roberts Galéria

A Deák Ferenc utca

Fotó: Facebook/Aaron Roberts

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma