Az ételpazarlás csökkentésével is tehetünk a klímaváltozás ellen
Fotó: xforest.hu
Hat, viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez – állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.
2022. március 09., 11:352022. március 09., 11:35
2022. március 09., 11:522022. március 09., 11:52
A tanulmány kiemelte, hogy a kormányok és az egyes emberek kis változtatásokkal jelentős hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésében.
A Leedsi Egyetem tudósai által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.
A tanulmány megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult.
Tom Bailey, a kampány társalapítója hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra véget vetnek ezzel a vitának, hogy az állampolgároknak lehet-e szerepe a bolygó megvédésében. A múlt héten az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) az eddigi legborúsabb figyelmeztetésével állt elő, rámutatva, hogy a klímaválság rohamosan gyorsul, és csak kevés esélyünk maradt arra, hogy elkerüljük a legsúlyosabb pusztítást.
A kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő hat életmódbeli változtatást: fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül; ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot; legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket; legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat; szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg őket hosszabb időre; hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat vagy váltsanak nyugdíjbiztosítót.
„Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak” – hangsúlyozta.
A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés 25–27 százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell – összegez a tanulmány.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!