Három éjjel, három nap nem elég a lábuknak: csütörtökön ismét a kincses városban találkoznak a népi muzsika kedvelői, művelői

A Bekecs Néptáncszínház a Párosan szép... című előadásával érkezik a kincses városba •  Fotó: Facebook/Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó

A Bekecs Néptáncszínház a Párosan szép... című előadásával érkezik a kincses városba

Fotó: Facebook/Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó

Újdonságokkal, minden korosztályt megszólító programokkal és új táncházhelyszínnel várják az érdeklődőket a csütörtökön kezdődő 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. A háromnapos rendezvénysorozat főszervezője, Fülöp Ágnes úgy fogalmazott a Krónika megkeresésére: minden évben próbálnak kicsit újítani a programon.

Bede Laura

2023. november 23., 09:332023. november 23., 09:33

Mint a főszervező lapunknak kifejtette, ennek értelmében például mindig változó a hivatásos együttesek előadása, próbálják a legaktuálisabb, legújabb produkciót elhozni a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes által szervezett eseményre. „Ezáltal egyrészt segítünk a táncegyütteseknek abban, hogy Kolozsváron is bemutassák előadásukat, másrészt a kincses városi közönség egy nagy rendezvény keretében tekinthet meg egy-egy olyan produkciót, amelyet a formációk leginkább saját városukban állítanak színpadra” – mondta lapunknak Fülöp Ágnes.

Hozzátette, mindig próbálnak kicsit többet – sokszor úgy érzi, túl sokat is – „beleszuszakolni” a programba, de így szeretnének minden egyes korosztályt megszólítani.

Ez a célja az ölbeli játékok elnevezésű, baba-mama programpontnak is, amely a szombat délelőtti gyerektevékenységek keretében valósul meg a társszervező Erdélyi Hagyományok Háza közreműködésével. Az alapítvány ugyanakkor péntek délután kerekasztal-beszélgetést is szervez, amelynek témája a Román Televízió Kaláka című műsora.

Fülöp Ágnes rámutatott, az idei kiadás másik újdonsága a táncoktatás, amit már rég terveztek visszahozni a programba, ezúttal viszont az az érdekessége, hogy könyvbemutatóval lesz összekötve. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet-sorozatának 9. kötetét, Kádár Elemér Körbe, körbe, karikába című könyvét ismerheti meg a közönség, amely a moldvai táncok oktatásáról szól. A bemutatót követően szintén Kádár Elemér tanít moldvai táncokat, a szoros összefüggés miatt érdemes mindkét programon részt venni – emelte ki.

A közönség a rendezvény nyitónapján a Boldogasszony tenyerén című előadást tekintheti meg •  Fotó: Facebook/Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó Galéria

A közönség a rendezvény nyitónapján a Boldogasszony tenyerén című előadást tekintheti meg

Fotó: Facebook/Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó

A kolozsvári rendezvényen hagyományszerűen lesznek kézműves tevékenységek gyerekeknek, kézműves vásár, valamint a divatbemutatón ezúttal is egy teljesen új csapat mutatkozik be: Kiss Gabriella kalotaszegi gyöngyékszerekből inspirálódó alkotásokat hoz Miskolcról, Vargyasi Melinda pedig újragondolt, népi motívumokkal hímzett ruhakölteményekkel érkezik Sepsiszentgyörgyről.

A Diákművelődési Házon, valamint a Heltai Folkkocsmán kívül új helyszínen várják az érdeklődőket. A csütörtöki táncház a Planetarium kávéházban valósul meg a Tokos zenekar szervezésében.

A főszervező arra is felhívta a figyelmet, hogy még elérhetőek jegyek elővételben, ugyanakkor azok közül, akik online vásárolnak bérletet, kisorsolnak egy belépőt a Méra Világzenei Csűrfesztiválra. A 60 lejes bérlet tartalmazza a belépést a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című, valamint a Bekecs Néptáncszínház Párosan szép... című előadására.

A programmal és jegyvásárlással kapcsolatos információk elérhetők a rendezvény Facebook-oldalán és eseményén.

korábban írtuk

„Felnőtt” a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó – 18. alkalommal várták változatos programokkal a népi kultúra szerelmeseit
„Felnőtt” a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó – 18. alkalommal várták változatos programokkal a népi kultúra szerelmeseit

Néptánc- és népzenei előadásokkal, színes kísérőprogramokkal várták a hétvégén tizennyolcadik alkalommal a néphagyományok kedvelőit a kincses városba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma