Gondolák, csónakok, Marco Polo emlékezete – Velencében megkezdődött a karnevál

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.

Krónika

2024. január 27., 16:032024. január 27., 16:03

2024. március 12., 11:092024. március 12., 11:09

A világ egyik leglátogatottabb farsangjának nyitónapja az idén a holokauszt nemzetközi emléknapjára esett, ezért az igazi ünneplés csak vasárnap kezdődik a Rio di Cannareggio csatornáján szokásos vízi parádéval – írta az MTI.

A látogatók már szombat kora reggeltől ellepték a velencei utcákat, tereket, ahol mutatványosok, artisták, színészek két héten át, naponta csaknem ezer rövidebb és hosszabb előadást mutatnak be.

Évek óta az úgynevezett „diffúz” karnevált tartanak, vagyis

nem kizárólag a Szent Márk téren és a történelmi városközpontban, hanem egyszerre számtalan helyszínen zajlanak a farsangi események, beleértve a lagúnák szigeteit és a szárazföld városait is.

A húshagyó keddig tartó program a carnevale.venezia.it honlapon olvasható. A vasárnap délelőtti vízi parádén színesen feldíszített gondolák, csónakok, hajók vonulnak fel karneváli jelmezesekkel. A menetet a hagyomány szerint egy hatalmas patkány vezeti, vagyis egy szürke patkányt ábrázoló csónak, amely végigsiklik a csatornákon, jelezve, ki is számít a város igazi urának.

A patkány sorsa ismert: amint a vízi felvonulás a végéhez ér, a papírpatkány szétpukkan, és színes léggömbök, szalagok szállnak fel belőle.

Az idei karnevál a Kelet felé – Marco Polo csodálatos utazása címet kapta. A város a nagy utazó halála 700. évfordulójáról emlékezik meg: a velencei születésű Marco Polo 1324 januárjában hunyt el.

A mostani lehet az utolsó karnevál, amelyen teljesen ingyenes a részvétel, hiszen áprilistól tervezik bevezetni a városba való fizetős belépést.

A velencei karneválon rendkívüli tömegre kell készülni elsősorban a hétvégeken, a vasútállomástól előre megjelölt útvonalakra terelik majd a turistákat. A Szent Márk teret, ha az ott tartózkodók száma eléri a húszezret, ideiglenesen lezárják.

korábban írtuk

Belépővel szabályoznák a Velencébe érkező turisták számát, már működik az online regisztrációs oldal
Belépővel szabályoznák a Velencébe érkező turisták számát, már működik az online regisztrációs oldal

Megnyílt a VenicePass nevű internetes regisztrációs oldal kedden, amelyen előre le lehet foglalni a belépést Velence városába. A kötelező jegyváltást április 25-től vezetik be egyelőre kísérleti jelleggel.

korábban írtuk

Napi 5 eurós belépődíjat fizettetnének Velencében a várost elözönlő turistákkal
Napi 5 eurós belépődíjat fizettetnének Velencében a várost elözönlő turistákkal

Európa egyik leglátogatottabb városa, Velence 5 eurós napi belépőjegyet vezetne be, illetve időpontfoglaláshoz kötné a különleges látványvilágú turistacélpont látogatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján
2025. július 03., csütörtök

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája

Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája
2025. július 03., csütörtök

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton

Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton
Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton
2025. július 03., csütörtök

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton