Fotó: Szabó D. Zoltán
Tudományos és nevelő céllal gyűrűztek meg 11 fehérgólya-fiókát szerdán Kolozs megyében. Az eseménysorozaton résztvevő dr. Szabó D. Zoltán számolt be a Krónikának.
2017. június 29., 13:312017. június 29., 13:31
Fehérgólya-fiókákat gyűrűzött szerdán Kolozs megyében az Apáthy István Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia–Geológia Karával és az Electrica áramszolgáltatóval együttműködve.
„A körút során 11 gólyafiókát gyűrűztünk meg, két eszközt tettünk rájuk. Az egyik egy fémgyűrű, amelyen van egy szám, és azt is írja rajta, hogy Románia – Bukarest, a másik pedig egy fehér alapon nagy fekete számokkal ellátott gyűrű. Egy nemzetközi oldalon koordinálják ezeket a színes gyűrűs jelöléseket, és ott minden országnak meghatározzák, hogy milyen alapon, milyen színt használhat” – mondta el a Krónika megkeresésére dr. Szabó D. Zoltán ornitológus.
Hozzátette, a fiókák ebben az időszakban már elég nagyok ahhoz, hogy meg lehessen őket gyűrűzni, de még nem annyira nagyok, hogy kiugráljanak a fészekből. A madarak jelölése egyrészt tudományos célú, mivel
„A vonulási útvonalat annak függvényében tudjuk megállapítani, hogy a gólyákat hol látják a madarászok, természetbarátok, illetve milyen adatokat küldenek róluk. Az emberek már megszokták, hogy ezeken a madarakon van színes jelölőgyűrű, amit le lehet olvasni, és ha ilyet látnak, akkor megpróbálnak közelebb férkőzni, leolvasni, lefotózni, és ezt beküldik nekünk” – részletezte a madarász.
Hozzátette, ez a módszer még mindig az egyik legolcsóbb, és hatékony is a madarak mozgásának vizsgálatára, illetve nemcsak a vonulásra kíváncsiak, hanem arra is, hogy hova jönnek vissza a gólyák. Az eseménysorozatot nevelő céllal is rendezték, mert így lehetőség nyílt a helyi lakosok, gyerekek részvételére.
A gólyák, amiket most gyűrűztünk, körülbelül két-három hét múlva fognak kirepülni a fészekből, addig még meg kell erősödjenek” – fejtette ki lapunknak az ornitológus.
Dr. Szabó D. Zoltán arról is beszámolt, hogy a magyarfenesi, webkamerával ellátott fészek történéseit márciustól élőben lehet követni a Clujbird.ro oldalon, az átlagos nézettsége napi 1000 körüli, de volt már 4000 fölötti megtekintés is. A gólyagyűrűzés helyszínei között szerepelt Magyarfenes, Oláhléta, Csürülye, Szelicse, Magyarszilvás, Pusztaszentkirály, Magyarpeterd és Komjátszeg.
Saját maga segítette le a magasban rekedt macskáját Marcel Ciolacu román miniszterelnök. A közösségi médiában roppant aktív miniszterelnök meg is örökítette a cicás kalandot.
Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
szóljon hozzá!