A csizmakészítés és csizmaviselet történetét Balázsi Dénes néprajzkutató, Katona Csaba csizmadiamester, Orendi István együttesvezető és Nagy Márton, illetve Nagy Etelka pásztor meséli el humoros anekdotákkal fűszerezve.

„Azért fontos néprajzi dokumentumfilmeket készíteni, mert a dokumentumfilm-készítés korszerű, modern módja a néprajzi értékek megőrzésének. A technológiai világ nem feltétlenül ellensége a kézzel készített termékek, néphagyományok ősi világának” – mondta el megkeresésünkre Fábián Andor filmrendező. Mint kifejtette, ennek egyik példája, amikor a különböző technikai felszerelések (kamera, mikrofon, világítás) használatával megvalósuló filmkészítés a hagyományőrzés, értékmentés eszközévé válik.

Eltűnőfélben levő mesterség

„A csizmakészítés régi népi mesterség, már a 15. századtól gazdagítja kultúránkat. Azonban ahogy azt Katona Csaba csizmadiamester is megfogalmazza: egy vagy két évtized múlva sajnos ki is hal a csizmakészítés hagyománya.

– mutatott rá a rendező. Úgy fogalmazott, párhuzamként Leonardo DiCaprio amerikai színész, rendező dokumentumfilmjének, az Özönvíz előtt című alkotásnak egyik jelenete jut eszébe, ahol egy tizenhetedik századi könyv lapjain mutatnak meg olyan ma már nem létező életformákat, mint a tasmán tigrisé vagy a kvaggáé, a zebra egy kihalt alfajáé. Már nem tudták valós életterükben lefilmezni őket, mert nem lehet megtalálni ezeket a fajokat.

– mondta Fábián Andor. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy a film elsődleges célja, hogy szórakoztató módon dokumentálja a csizmakészítés és a különböző csizmaviseletek hagyományát.

„Bár elsősorban a néprajzi érdekeltségű közönségnek szól, próbáltuk úgy elkészíteni a filmet, hogy a néprajzi témákban kevésbé jártas, fiatalabb közönség számára is izgalmas legyen. A tudományos, leíró jellegű megközelítés mellett alkalmaztunk klasszikus történetmesélői, dramaturgiai, forgatókönyvírói fogásokat is, így a csizmakészítés és a csizmaviselet bemutatása mellett a film dramaturgiája a négy szereplő életútjának találkoztatásában csúcsosodik ki” – fogalmazott a rendező.

Arról is beszélt, hogy

„Apámnak a türelmét bizonyítja: szerette, hogy mellette legyenek a gyermekek. És így nemcsak lekötött, munkát is adott, foglalkozott, mesélt, elmondta élete történetét, vagy éppen tanított, nevelt. A suszterműhely, a suszterasztal és a környéke nemcsak munkahely volt, hanem felnevelőhely, tehát élettér volt számunkra” – fogalmaz a néprajzkutató.

– emlékezett Katona Csaba csizmadiamester.

Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője a néptánc és a népi csizma összefüggéseiről beszélt. „A népi csizma használata a néptáncosok körében a legelterjedtebb. Bár próbákon kevésbé használják, a fellépéseknek elengedhetetlen kelléke. A népviselet szót úgy is értelmezem, hogy ez nemcsak egy ruhadarab, hanem olyan ruhadarab, amelyet felvéve viselkedni kell. És a csizma viselése biztos hogy más kiállást, más tartást követel meg, hiszen nem szandálban, félcipőben állunk” – mondta Orendi István együttesvezető.

Nagy Márton pásztor és felesége, Etelka számára a csizma a mindennapi viselet részét képezi. A csizma könnyebbé teszi a munkavégzés folyamatát, a gumicsizma ellenálló lábbeli a kemény terepeken, esős sáros időben is.

– mondta a pásztor.

A film igyekszik rávilágítani arra, hogy bár kihalófélben lévő mesterség a csizmakészítés, a csizmahasználatra azonban a mai napig megvan az igény. „Ezért reméljük, hogy lesz még reneszánsza a népi mesterségeknek, és tíz-húsz év múlva is találunk még csizmadiát, aki szerepelni tud majd a jövő néprajzi dokumentumfilmjeiben” – mondta a rendező.

A film alkotói továbbá: Farkas Antal operatőr, Brók István zeneszerző-producer. Történelmi szakértőként a székelyudvarhelyi Haáz Rezső-múzeum munkatársa, Szász Hunor segítette a stáb munkáját. A film finanszírozója a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, szakmai partner volt a S’art’R Művészeti Közösség.